40 év után!

2021.09.03. 10:00

Ez mekkora! Már meg is lehet hallgatni az ABBA két új dalát

Egy nap alatt 3,5 millió letöltésnél jár az új daluk....

Forrás: Instagram / Abba

Visszatért a svéd eurodiszkó-együttes, ráadásul új dalaikat már meg is lehet hallgatni, két új szerzeményt tettek közzé abból a tízből, amit idén adnak ki.

„Nagyon, de nagyon jó barátok vagyunk. Annyi mindenen mentünk keresztül, de 40 év után először állunk a stúdióban mind a négyen. Nehéz leírni, de nagyon erős a kötelék közöttünk” – folytatta az énekes.

Ráadásul 10 új dallal készülnek, amelyről még tavaly adott tájékoztatást az együttes egyik tagja. Legutolsó lemezük a nagysikerű The Visitors 1981-ben, már a banda feloszlása után jelent meg.

November 5-én jelenik meg az ABBA új albuma, amelyről két dal már most elérhető a zenekar hivatalos Youtube-csatornáján . A Voyage című lemezről csütörtök este töltötték fel az I Still Have Faith In You című zeneszámot – írja a BBC.

Azt, hogy ezt mekkora szenzációként kezeli a világ, jól jelzi, hogy az új dal egy nap alatt, több, mint 3,5 millió letöltésnél jár...

Az új dalokat az együttes virtuális koncertsorozatán is fogják játszani, amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.

A svéd együttes az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően lett világszerte népszerű. Az ABBA 35 évvel a feloszlása után indul újra koncertturnéra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!