különös összefüggés

2021.04.17. 17:57

Megdöbbentő esetek: a koronavírus-fertőzés segíthet legyőzni a rákot?

A szakemberek már több olyan esetet is regisztráltak, amikor rejtélyes módon a koronavírus-fertőzés után tünetmentesnek nyilvánítottak korábbi rákbetegeket.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Koronavírussal a rák ellen? Brit orvosok elképesztő jelenségre lettek figyelmesek egy 61 éves cornwalli rákbetegnél. A férfi tavaly nyáron kapta el a koronavírust, de nemsokkal korábban a leukémia egyik fajtáját is diagnosztizálták nála az orvosok.

A Covid-19 tüdőgyulladást okozott a férfinél, ami miatt kórházba kellett szállítani és 11 napig oxigénmaszkkal segítették a légzését. A beteg ezt követően jobban lett, a kezelőorvosok pedig úgy döntöttek, hogy a rákos betegség miatt átviszik egy másik osztályra, hogy rutinvizsgálatot végezzenek el rajta.

Ekkor következett be az, amire az orvosok sem számítottak. A 61 éves férfi szervezetéből a rákos sejtek jelentős része rejtélyes módon eltűnt.

A British Journal of Hematology cikkében orvosai arról számoltak be, hogy még nem kezdték el nála a kemoterápiát, de azt sugallja, hogy a koronavírus-fertőzés lehet a felelős az állapotjavulásért. A brit orvosok azonban hangsúlyozták, hogy különleges, egyedi esetről van szó.

Érdekesség azonban, hogy Olaszországban kísértetiesen hasonló felfedezést tettek a szakorvosok.

Egy 20 éves és egy szintén 60 éves leukémiás betegnél lettek arra figyelmesek, hogy a koronavírus-fertőzés után a rákos sejtek eltűntek a betegek szervezetéből.

Egyelőre azt sejtik a professzorok, hogy a koronavírus ellen küzdő szervezet sikeresebben harcolt a rákos sejtekkel szemben is.

Nagyon ritka esetekben előfordul az a jelenség, hogy az általános fertőzések javíthatnak a rákos betegek állapotán. Ezt először 1893-ban dokumentálták, így találták ki az immunterápiát

- jelentette ki Michael von Bergwelt onkológus és infektológus professzor a német Bildben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!