Modellből lett meteorológus Brockhauser Barbara

Harmadik éve, az M1 hírcsatorna megújulása óta köszönti a nézőket Brockhau­ser Barbara. A csinos időjósról azt sokan tudhatják, hogy végzett meteorológus, de azt talán kevesebben, hogy éppen a doktoriját írja, tősgyökeres budafoki lány és otthonosan mozog a modellvilágban is. Életéről, bakancslistás terveiről a Vasárnap Reggelnek mesélt.

Ha rákeres valaki a nevére, az első találatok egyike egy rajongói Facebook-oldal. Fent van a közösségi oldalakon?

Azt nem én csináltam, engem is meglepett, hogy van egy rajongói oldalam. Az Instagram profilom viszont nyitott, ott bárki követhet, akinek van kedve, és csináltam egy olyan oldalt is, ahol az utazásaimmal kapcsolatos képek vannak fent. A Facebook–oldalam viszont védett, ott főleg a barátaimmal, ismerőseimmel tartom a kapcsolatot.

Vitathatatlan, hogy nagy rajongótábora van. A mindennapokban is érzi ezt a népszerűséget?

Sokan mondják ezt, de én nem érzem, és celebnek sem tartom magam. Az utcán általában nem ismernek fel, szerintem nincs rajtam semmi olyan feltűnő, ami annyira kiemelne a tömegből, például rikító hajszín vagy extrém fizura. Talán név alapján többen tudják, ki vagyok, mint arcról. Néha persze kapok egy–egy üzenetet Facebookon, de ők is inkább egy autogramos fényképet kérnek, javarészt kedves és tisztelettudó megkeresések. Jóleső és még mindig nagyon meglepő érzés, hogy valakinek tőlem kell autogram.

Akkor te vagy a lány a szomszédból?

Hétköznap inkább. Ha nem kiöltözős helyre megyek, akkor szeretem a sportosabb öltözéket, bőrdzsekit, farmert. Másfelől sok sminket sem használok.

A népszerűség azért nem lehet újdonság, hiszen korábban modell volt. Bejárta egész Európát.

Az más, itt bemondom a nevemet és óránként köszöntöm a nézőket a képernyőn, modellként egyáltalán nem ismertek fel. Ott egy lány voltam a plakáton. A modellszakmában inkább eszköz az ember.

Nőként, modellként nem tapasztalta, hogy kicsivel többet kell letenni az asztalra?

A munkámban szerencsére soha, de azért az egyetemi időszakban találkoztam ilyesfajta előítélettel. Ha valaki természettudomány szakos egyetemistaként az átlagosnál többet foglalkozott a külsejével, az öltözködésével, akkor arról volt, aki azt gondolta, hogy mindez biztosan a tanulás rovására megy. Jó lenne, ha végre kikopna ez az előítélet.

Egyenes út vezetett a kifutóról a képernyőre?

A modellkedés az egyetem melletti munka volt, szerettem, de mindig fontosabb volt a tanulás. A nyári szünetekben utaztam külföldre hosszabb időre, ezenkívül direkt munkákat vállaltam még. Amikor felvettek az M1-hez, akkor be kellett fejeznem a modellkedést. Nem lehetett párhuzamosan csinálni a kettőt. Ha felépül az ember köré egy imázs, egy komoly meteorológus képe, azt egy–egy komolytalan reklámmal vagy szerepléssel könnyen le lehetne rombolni.

A modellkedéstől végleg elbúcsúzott?

Valószínűleg. Ott elértem azt a kort a huszonhét évemmel, amikor kezdtem „kiöregedni”. Ez egy vízválasztó időszak minden modell életében, akiből addigra nem lett topmodell, már nem is lesz. Ezen a ponton dönteni kell arról, hogy hogyan tovább.

A képernyőn hol hajnalban, hol késő éjszaka láthatják a nézők az időjárás-jelentésben. Látszólag könnyű, ha hajnalban kezd, akkor az egész délutánja szabad és fordítva, de aki dolgozott hasonló beosztásban, tudja, hogy ez bizony nagyon kihat az ember bioritmusára. Hogy bírja?

Öten dolgozunk most azonos munkakörben, de ebből két kolléga félállásban van, így havi 15–16 nap esik rám. Sokan tényleg nem tudják, de három óra negyvenkor kelek, egy órával később már a sminkben ülök. Utána megnézem az adatokat, a térképeket és öt harminckor már felvétel. Az utazás is elég sok időmet elveszi, mert Budafokról járok át Óbudára.

Tősgyökeres budafoki?

Amióta csak az eszemet tudom. Minden emlék oda köt. Egy kertvárosi részen lakom, közel a szüleimhez és a testvéremhez. Nagyon szeretek ott élni.

Említette, hogy kialakult egy komoly meteorológus képe, de a végzettsége szerint is az.

Igen, elvégeztem az ELTE Természettudományi Karán a mesterképzést, most doktori iskolába járok. Egyetem után elkezdtem írni a Központi Fizikai Kutatóintézetben a doktorimat, de amióta teljes állásban dolgozom, kicsit kevesebb idő jut a kutatómunkára. Jelenleg heti egy napot tudok foglalkozni a PhD–vel, most írom az első publikációmat, ami a nyelvvizsgák mellett szintén elengedhetetlen a doktori képzésben.

Az édesapja révén élt Bel­giumban, és modellként is rengeteget utazott, a nyelvvizsgázás nem lehet gond.

Az általános iskolát végeztem Belgiumban, ott a franciát oktatják idegennyelvként. Én is három évig tanultam. De akkor még a holland sem ment annyira jól, ezért nagyon küzdelmes volt hollandul franciát tanulni. (Nevet.) Angolul szerencsére gyorsan megtanultam, két év alatt megszereztem a nyelvvizsgát. A hollandtudásom az elmúlt 16 évben eléggé megkopott, de valószínűleg abból fogom letenni a doktorihoz szükséges második nyelvvizsgát.

Miből írja a doktoriját?

Azt szeretnénk modellezni, hogyan terjed egy esetleges radioaktív szennyezőanyag a folyóban. Légköri modell már van erre a KFKI–ban, de a vízbeli terjedéssel is szeretnénk bővíteni a modellt. A program azt próbálja majd szimulálni, ha konkrétan a Dunába kerülne bele a radioaktív anyag, az hogyan szennyezné a vizet, az üledéket, a halakat, és mindez hogy hatna az emberi szervezetre.

Pár évvel ezelőtt mesélt egy nagy álmáról, szeretett volna eljutni a Grand Canyonhoz és a Machu Picchuhoz. Azóta valamelyik megvalósult?

Ősszel voltam a barátommal Amerikában egy hosszú körúton. Láttuk a Grand Canyont, a Monument Valley–t, San Fransiscót, Las Vegast, amit csak lehetett megnéztünk. Egy komoly tételt húztam ki a bakancslistámról.

A Machu Picchu még várat magára, de tervben van.

Más terve is van?

Tavaly még egy nagy álmom valóra vált, amikor láthattam Izlandon a sarki fényt. Ezenkívül még Ázsiába szeretnék eljutni, és egyszer egy igazán szép, fehér homokos tengerpartra.

Nászúton?

Reméljük.