az emigránsok szerint hős volt

2018.05.23. 17:46

Meghalt Kuba első számú közellensége

A terrorizmussal több ízben is megvádolt Luis Posada Carriles 90 éves volt.

A kubai születésű, venezuelai állampolgár Posada Floridában halt meg 90 éves korában. Az életrajza szerint a kubai forradalmi rendszer esküdt ellensége volt a kezdetektől fogva. Évtizedeken át részt vett kommunista rezsimek elleni műveletekben szerte Latin-Amerikában.

Ott volt a Fidel Castro kubai elnök megdöntését célzó 1961-es disznó-öbölbeli invázió szervezői között. Állítólag részt vett 1976-ban egy kubai utasszállító repülőgép elleni, 73 halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet kitervelésében. A 80-as években Nicaraguában működött, állítólag a baloldali sandinista kormány ellen harcoló „kontráknak” nyújtott amerikai katonai segély elosztását felügyelte. 2000-ben Panamában letartóztatták azzal a váddal, hogy benne volt a közép-amerikai országba látogató Fidel Castro megölésére szőtt összeesküvésben.

Texasban később vádat emeltek ellene egy terrorizmussal kapcsolatos ügyben, de 2011-ben felmentették az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt ügynökét Havanna és Caracas nagy felháborodására. A kubai emigráns közösség egyes köreiben hősnek tekintették.

„A félteke legnagyobb terroristája anélkül halt meg, hogy megfizette volna tartozásait az igazságszolgáltatásnak és az áldozatoknak” – írta a Facebookon hírt kommentálva a Kubai Kommunista Párt központi lapjának a nemzetközi szerkesztője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában