Csinszki és Csinszka

2019.06.07. 12:45

Százhuszonöt éve született Boncza Berta, Ady múzsája

Született múzsa volt: kezdetben Tabéry Géza íróval, később Ady Endrével levelezett. Adyval kötött házasságát követően a költő halála után Babits Mihály partnere volt. Később Márffy Ödön festőművészhez ment feleségül.

Százhuszonöt éve, 1894. június 7-én, a mai Románia területén lévő Csucsán született Boncza Berta, aki az előző század hajnalán Csinszka néven vált a magyar irodalmi és a képzőművészeti élet múzsájává – olvasható a Magyar Hírlap évfordulós megemlékező anyagában.

Édesapja, Boncza Miklós ügyvéd és országgyűlési képviselő nővére nála jóval fiatalabb lányát vette feleségül, aki belehalt a szülésbe.

Tanulmányait a fővárosi Erzsébet Nőiskolában, később egy svájci leánynevelő intézetben végezte, verselgetni és rajzolni az utóbbi helyszínen kezdett.

Hazatérése után a csucsai kastélyban élt, ahol tovább álmodozott arról, hogy híres költő múzsája lesz: kezdetben Tabéry Géza íróval, később Ady Endrével levelezett.

A költővel három év távismeretség után, 1914-ben találkozott először, ekkor már Lám Béla mérnök, író jegyese volt. Az eljegyzést felbontották, 1915-ben az igent Adynak mondta ki.

Férjét Csacsinszkinek becézte, ez rövidült Csinszkire, amelynek női párjaként született meg a Csinszka.

Élete végéig ápolta a nagybeteg költőt, elhunyta után egy évtizedig pereskedett az Ady-családdal a hagyaték jogaiért.

Később Babits Mihályt környékezte meg, kapcsolatuk – amelyet a költő a Költészet és valóság című novellában írt meg – egy évig tartott.

Végül 1920-ban Márffy Ödön festőművészhez ment feleségül, félszáznál több róla készült olaj- és pasztellkép, akvarell és grafika állít emléket neki.

Maga is megpróbálkozott a festéssel, a fotózással, a verseléssel – csekély sikerrel. Memoárjai közül néhány Vallomás a csodáról – Csinszka naplója címmel kezdetben a sajtóban, önálló kötetben 2017-ben látott napvilágot.

Az egyik legfrissebb róla szóló monográfia Rockenbauer Zoltán művészettörténész Csinszka, a halandó múzsa című kötete.

Borítókép: Boncza Berta (Csinszka) 1934 / fortepan.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában