fellépés

2019.01.27. 09:30

Prima díjasoknak szólt a taps Salgótarjánban

A Váczi ­Gyula Alapfokú Művészeti Iskola jogelőd intézményében, a Salgótarjáni Állami Zeneiskolában 1956. január 16-án volt az első tanítási nap.

P. K.

A fellépők a zeneiskola koncerttermében

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

A zeneoktatás beindulását követően az egykori igazgató, Virág László ötlete nyomán évről évre ugyanezen a napon színvonalas hangversenyekkel ünnepelték meg az iskolát, s a jeles alkalomból mindig magyar zeneszerzők művei csendültek fel az intézmény falai között.

A fellépők a zeneiskola koncerttermében
Fotó: Hegedűs Márk / NMH

Ezt az immár régóta szunnyadó hagyományt élesztette fel a napokban az intézményvezetés, amelyben két salgótarjáni származású Junior Prima díjas művész volt a segítségére. A telt házas koncertteremben Kiss Péter zongora-, valamint Pálfalvi Tamás trombitaművész előadásában Liszt Ferenc, Orbán György, Dragony Tímea, Fekete Gyula, Dubrovay László és Pálfalvi Tamás átiratában csendültek fel a kultúrakedvelő közönség számára oly jól ismert Bartók Béla-művek. A műsort vastaps és hatalmas elismerés koronázta.

– Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az újjáélesztett hangversenyen világszínvonalú élményben volt része a zene szerelmeseinek. A zongora- és a trombitamuzsika elvarázsolta a közönséget, a csodálatos dallamok a szíveket és a lelkeket egyaránt megérintették. Hálás vagyok a világsiker felé járó egykori növendékeinek, hogy főszereplői voltak az izgalmas zenei estnek – összegezte Kapi Gyula igazgató.

Kiss Péter és Pálfalvi Tamás kérdésünkre elmondta: mindig örömmel térnek vissza régi iskolájukba, ahol olykor nagyobb izgalommal állnak a színpadra, mint a világ bármely más pontján. A vezetés tervei között szerepel, hogy a jövőben másik három Junior Prima díjas elszármazottja is bemutatkozhasson a publikumnak.

Világjáró nógrádi fiatalok

Pálfalvi Tamás ­tanulmányait 2009-től az USA-ban folytatta. Már elsősként megnyerte a Bard College koncertversenyét, amelynek ő volt az első trombitás győztese. Amerikában töltött évei alatt a Nemzetközi Chicago Brass Fesztivál különdíjasa lett. Világszerte híres koncerttermekben szólaltatta már meg hangszerét. Kiss Péter zenészként a legkiválóbb előadókkal koncertezett már. A Magyar Rádió zongoraversenyének harmadik díjasa, a Barletta Nemzetközi Zongoraverseny első helyezettje. Tamáshoz hasonlóan 2015-ben kapott Junior Prima díjat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában