hagyományőrzés

2019.08.12. 14:13

Nyolc ország néptánccsoportja látogat hazánkba

Több mint háromszáz táncos és ötven zenész vesz részt a csütörtökön kezdődő 9. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztiválon Nyíregyházán.

Nyregyhza, 2017. augusztus 17. Az oroszorszgi Szibriai Motvumok Tncegyttes tagjai tncolnak rdekld jrkelkkel a 8. Nyrsg Nemzetkzi Nptncfesztivl msodik napjn a nyregyhzi Kossuth tren 2017. augusztus 17-n. A ngynapos fesztivlon hat orszg nptncosai lpnek fel. MTI Fot: Balzs Attila

Fotó: Balázs Attila

Az öt napon át tartó folklórprogramot ebben az évben az augusztus 20-ai ünnepséggel együtt rendezik meg a nyírségi nagyvárosban, ahová a helyi együttesek mellett Bulgáriából, Szerbiából, Thaiföldről, Indiából, Indonéziából, Mexikóból és Brazíliából várnak összesen tizenegy néptánccsoportot – tájékoztatott Demarcsek György, a szervező Nyírség Néptáncegyüttes vezetője. Elmondta, hogy

a hagyományosan kétévenként megrendezett fesztivál egyik fő célja, hogy szereplési lehetőséget kapjanak a határon túli magyarság képviselői és bemutassák tánchagyományaikat.

2017-ben a zilahi Terbete lépett fel az eseményen,

idén a Sao Pauló-i magyar közösség Pántlika Néptáncegyüttesét hívták meg a szervezők.

A második-harmadik generációs brazíliai magyarokból álló tánccsoportot 1968-ben Kokron Ilona alapította, aki a második világháború után érkezett a dél-amerikai országba.

A fiatal cserkészekből kialakított csoportot magyarországi tánctanárok oktatták, de az együttes is gyakran elutazott magyarországi falvakba, ahol a táncosok megtanulták az eredeti tánclépéseket és az onnan hozott népviseletek alapján készítették el saját fellépő ruháikat.

A külföldi együttesek mellett az Igrice és a Szabolcs Néptáncegyüttes, valamint a Figurás és a – fennállásának 45. évfordulóját ünneplő – Nyírség Táncegyüttes lép majd fel a nyíregyházi közönség előtt.

A tíz helyszínen zajló húsz programról szólva Ugyan Attila fesztiváltitkár elmondta, a pénteki fesztiválnyitó után gálaműsort adnak az együttesek a Kossuth téren, szombaton pedig a tánccsoportok a közönség közé vegyülve külön-külön is bemutatják táncaikat, viseleteiket és gasztronómiájukat. Este a kulturális központban a dramatikusabb, komolyabb koreográfiát igénylő táncszínházi művek kerülnek középpontba, hétfőn pedig a valamennyi résztvevő együttes Világok tánca címmel közös műsort mutat be a szabadtéri színpadon.

A sajtótájékoztatón Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere megjegyezte, hogy a fesztivál az augusztus 20-i városi ünnepséghez is kapcsolódik, a késő délután kezdődő ünnepi program után csoportok zenei együtteseinek világzenei koncertje következik, majd gálaműsorral és tűzijátékkal zárul a Szent István-napi ünnepség és a néptáncfesztivál.

Borítókép: Az oroszországi Szibériai Motívumok Táncegyüttes tagjai táncolnak járókelőkkel a 8. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál második napján a nyíregyházi Kossuth téren 2017. augusztus 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában