színpad

2019.03.26. 22:05

Musical lesz a Pendragon-legendából

Szerb Antal legendás történetét a Budapesti Operettszínház legnagyobb sztárjai keltik életre.

Május 11-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a Szerb Antal regénye alapján készült A Pendragon-legenda című musicalt. Kovács Adrián és Galambos Attila darabját Somogyi Szilárd állítja színpadra – írja a Kultúra.

A Pendragon-legenda musical eddig még nem létezett, de most életre kel. Szerb Antal regénye 1934-ben született meg Rózsakereszt címmel, később A Pendragon legenda néven lett ismert, és a legnagyobb művészeket, színházi embereket, filmeseket is inspirálta.

A rendező elárulta, nagyon hosszú folyamat előzte meg az olvasópróbát, másfél évvel ezelőtt fogtak neki ugyanis az irodalmi mű színpadra álmodásának. A figurákon és a cselekményszálon muszáj volt változtatni egy kicsit, és a több mint 40 szereplőt ezúttal 6 főszereplő helyettesíti majd.

„A regény fő szálai mentén halad a musical, amelyben azt a kérdést feszegetjük, hogy meddig van joga az embernek a természetet uralni, kisajátítani, és milyen buktatói lehetnek mindennek. Mi ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni az előadással” – fejtette ki.

Szerb Antal legendás történetét a Budapesti Operettszínház legnagyobb sztárjai keltik életre. Bátky Jánost Kerényi Miklós Máté, Lord Owent Szabó P. Szilveszter alakítja. Eileen St. Claire szerepében Janza Kata, Morvinként pedig Mészáros Árpád Zsolt látható.

Maloney-t Pesák Ádám, míg Lene Kretzscht Simon Panna játssza, Pierce, a bolond bőrébe pedig Soós Máté Bátor, a Pesti Broadway Stúdió növendéke bújik.

A darabban közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara. A kórust és a tánckart a Budapesti Operettszínház és a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdiójának növendékei, Grubits Blanka, Kató Anita, Széplaki Éva, Braga Nikita, Szaszák Zsolt, Ruff Roland és Tassonyi Balázs alkotják. Közreműködik továbbá Nagy Bea és Hargitai Gergely.

A díszlet- és jelmeztervező Túri Erzsébet, az előadás koreográfusa Lénárt Gábor, a karmesterek Kovács Adrián és Mihalics János.

Borítókép: az Operettszínház művészei az olvasópróbán / facebook.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában