World Music Charts Europe

2019.08.28. 18:10

Magyar világzenei lemezek szerepelnek a nemzetközi listák élén

A Fonó lemezkiadó nem mindennapi sikerekkel büszkélkedhet.

Veszprém, 2018. július 11. Lajkó Félix, Liszt Ferenc-díjas hegedûmûvész, valamint Krzysztof Lason hegedûmûvész (b2) és Robert Waszut (j) nagybõgõs, a lengyel Volosi zenekar tagjai a VeszprémFesten, a Hangvillában 2018. július 11-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Egyedülálló teljesítménnyel büszkélkedhet a Fonó lemezkiadó, mégpedig azzal, hogy a World Music Charts Europe-ot, a legrangosabbnak tartott világzenei rangsort augusztusban két kiadványukkal vezetik. Első a Boban Marković Orkestar Mrak című albuma, második helyen pedig Lajkó Félix & Vołosi lemeze szerepel. Mindez azért jelentős, mivel eddig egyetlen kiadónak sem sikerült a lista két vezető helyét megszereznie – írja a Figyelő.

A szenzációs hír azért ne homályosítsa el a tényt, miszerint a Romano Drom már nyolc hete szerepel a top 20-ban, Give me wine című albumával.

A Boban Marković Orkestar korongja már második hónapja tartja első helyét, ezt korábban csak egy hazai kiadvány, Lajkó Félix Mező című albuma érte el, 2013-ban. Az idén pedig mindketten egyszerre a top 20-ban, ráadásul az első két helyen! Boban és muzsikusai egyébként majd két évtizede közös lemezt készítettek az ördög délvidéki hegedűsével, Lajkó Félixszel.

Szakmai döntéssel a világ élmezőnyében

A World Music Charts Europe (WMCE) listájára 27 ország 50 rádiós világzenei szakembere szavaz, ennek alapján állítják össze havonta a toplistát, amelyet a következő hónap első napján hoznak nyilvánosságra. A szakemberek között hazánkat ketten képviselik: Marton László Távolodó költő, író, zenekritikus és Weyer Balázs újságíró, világzenei rendezvények kitalálója.

A WMCE-s sikeren túl a Fonó egyéb nemzetközi elismerést is magáénak mondhat, mivel 2014-től a Womex Top 20 Label listájának állandó tagja. Az említett esztendőben, majd két évre rá ismét Budapest adott otthont a World Music Expónak (Womex), amely egy nemzetközi világzene-támogatási és -fejlesztési projekt. Berlinben székelnek, és legfontosabb rendezvényük az évről évre más európai nagyvárosban tartott kiállítás és zenei vásár.

A Womex top 20-as listáját hasonló módon állítják össze, mint a WMC-jét: 45 világzenei rádiós szerkesztő szavazatai alapján, s a listát ugyancsak havonta hozzák nyilvánosságra. Ezek alapján 2006 óta évente kiadókra lebontva elkészítik a Top 20 Labels listet, amely a világ 20 legjelentősebb világzenei kiadójának elitcsapatát tartalmazza, köztük a Fonót.

A magyar világzenét értékelik külföldön

Elégedettek, mi több, büszkék lehetünk arra, hogy az idén több magyar előadó szerepelt a listán. Például a Babra az első lemezével. A délszláv tamburamuzsikát játszó együttes nem kizárólag a hallgatóságot győzte meg, de a szakértő zsűrit is. A korong minőségének garanciája a kiérleltség, hiszen a zenekar öt éve alakult.

De ott van a Söndörgő Nyolc 8 Nyolc című – mint a cím sugallja – nyolcadik albuma is. A zenekar szentendrei, így nem véletlen a világhírű Vujicsics Együttes hatása. Ráadásul rokoni szálak is összekapcsolják a két társaságot. A Söndörgő 2014-ben a Tamburocket albumával hónapokig a lista élén, az éves összesítésben pedig a harmadik helyen szerepelt.

A tavaly nyári top 20-ban helyet kapott Cserepes Károly új lemezével, a Blacklake-kel. A virtuóz muzsikus a Vízöntő fúvósaként szerzett elévülhetetlen érdemeket a népzenében. Manapság már kreativitásával hódít: az Ipomea Műhellyel készít a magyar archaikus paraszti muzsikát és a modern elektronikus hangzásokat ötvöző kompozíciókat (ilyen a Blacklake).

Hódít a közép-európai muzsika

Izgalmas a Boban Marković Orkestar Mrak, magyarul Sötét című lemezanyagának születése. Tavaly szinte az egész esztendőt úton töltötték a seregnyi fellépésük miatt, így a szó szoros értelmében a turnébuszon születtek a szerzemények. Valaki belekezdett egy dallamba, a mellette ülő csatlakozott hozzá, majd sorban mindenki a saját hangszerével vagy énekelve, és mire a következő koncert helyszínére érkeztek, elkészült a nóta.

Ezek tudatában nem véletlen, hogy az eddig megszokott számokhoz képest – amiket Emir Kusturica legendás filmjei ismertettek meg a nagyvilággal – a Mrakon újfajta zenei struktúrák, elektronikus effektek tűnnek fel.

Lajkó Félix 2017-ben játszott első ízben a lengyel Vołosi vonósegyüttessel, méghozzá a Budapest Ritmón. A Vołosi 2010-es alakulásától fogva egyre komolyabb szakmai és közönségsikereket arat. Számos uniós közszolgálati csatorna közvetítette koncertjeiket. Két éve ők nyithatták meg a Womex gáláját. A Lajkó Félixszel közös korong kivételes improvizációs képességű, öntörvényű zenészek páratlanul fegyelmezett összjátékává simul.

A Romano Drom Give me wine lemeze híven tükrözi a zenekar ars poeticáját, amely így szól: „A gyökereket megőrizve megújulni”. A zenekaralapító Kovács Antal „Gojma”, aki közel két évtizede, az Ando Dromot elhagyva hozta létre az együttest, maga a gyökér, a megújulást pedig unokái biztosítják, akik fergeteges ritmusú fúziós muzsikát produkálnak.

Borítókép: illusztráció: Lajkó Félix, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, valamint Krzysztof Lason hegedűművész (b2) és Robert Waszut (j) nagybőgős, a lengyel Volosi zenekar tagjai a VeszprémFesten, a Hangvillában 2018. július 11-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában