21°
31°
17°

Nagy sikert aratott a Zenthe színház évadbeli búcsúja

Két magyar – az Ördög, a Lovagias ügy – és egy orosz – az Erdő című – darab színre vitele után Ar­thur Miller Pillantás a hídról című drámájának premierjével zárta a rendkívül sikeres 2018/2019-es évadját, a hétéves múltú, immár kiemelt előadó-művészeti együttes címmel elismert Zenthe Ferenc Színház társulata.

Aki látta a hatvanas évek elején a megrázó művet a Madách Színház revelációszerű, legendás előadásában – Pécsi Sándor, Tolnay Klári és Uray Tivadar főszereplésével – annak azért volt érdekes szembesülni egy fél évszázaddal később a történettel, aki pedig ezúttal találkozott először a New York-i Brooklyn híd tövében élő olasz család tragédiájával, annak az újdonság ereje és a darab örök aktualitása okozhatott nagy élményt. A katarzis megszületéséhez persze szükség volt egy hatásos előadásra, a remek írás kitűnő interpretálására.

Mikecz Estilla, Máté Krisztián és Kökényessy Ági az előadás egy feszült pillanatában
Fotó: Komka Péter / MTI

A sztori tulajdonképpen egyszerű: egy már régen Amerikában élő olasz származású házaspárhoz megérkeznek a feleség unokatestvérei, hogy munkához jussanak. Csakhogy a beutazás illegális, ezért titkolózniuk kell. A másik egy mélyebb, bonyolultabb érzelmi szál: a családfő, Eddie Carbone dokkmunkás szerelmes felesége, Beatrice elhunyt testvérének felcseperedett lányába, akit ők neveltek fel.

Csakhogy az unokahúg, Catherine beleszeret a fiatalabb, jó kedélyű – énekelni, főzni, varrni tudó – kedves személyiségű bevándorlóba, Rodolphóba. S ezt Eddie olyannyira nem bírja elviselni, hogy a bevándorlási hivatalnál feljelenti a rokonokat.

E jóval több mint barátságtalan gesztust viszont értelemszerűen az érintettek sérelmezik, s egy verekedés során az idősebb fivér, Marco leszúrja a besúgónak bizonyult házigazdát.

A produkciót – Deés Enikő dramaturg közreműködésével – Kis Domokos Márk, a Váci Dunakanyar Színház – amely szoros kapcsolatokat ápol a Zenthével – rendezte jól megértve és érzékeltetve a darab – az emberi magatartásformák és kapcsolatok nehezen kontrollálható bonyolultságára vonatkozó – általános mondandóját. Erre utal az a szimbolikus kötél is, amellyel Eddie hálóként fonja körbe önmagát. Az előadás értékét remek szereposztás is erősíti. Máté Krisztián eddigi pályafutása csúcsára ér a pusztító szenvedélyt átélő féltékeny családfő megszemélyesítésével.

Ugyancsak salgótarjáni gyökerű a Catherine-t alakító Mikecz Estilla, aki egyaránt meggyőzően formálja meg a nevelőapjáért rajongó, majd az árulót lepatkányozó, ifjú szerelmét, boldogságát joggal féltő leányzót. Albert Péter szintén árnyaltan, szépen hangsúlyozva mondja el Alfieri ügyvéd, hosszú, ennélfogva sem könnyű narrátori szövegét. S minden további szereplő (Kökényessy Ági, Ágoston Péter, Havasi Péter, Erdélyi Gábor, Smál-Szilaj Gábor, Farkas Zoltán és Kántor Zoltán) is helyén van a darab egységesen színvonalas megjelenítésében. Csakúgy, mint az ötletes – a hidat, az utcát és a lakást ügyesen összeillesztő – díszletet megtervező Pallós Nelli. S kiemelendők a jól megválasztott zeneszámok is.

Ifj. Zenthe Ferenc
Rendszeresen elfogadja a salgótarjáni premierekre való invitálást ifj. Zenthe Ferenc, aki annak idején jó szívvel vette tudomásul, hogy a társulat a salgóbányai születésű, Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze címet elnyert, mindenki által rajongva szeretett édesapja nevét vette fel. Ezúttal is megjelent leányával, sőt az előadás utáni baráti találkozón el is mondta véleményét, noha – éppen a hatás miatt – nehezen formálta a szavakat. Abbéli reményét fejezte ki, hogy a nézők jobb emberekként távoznak a színházból, mint ahogyan ide érkeztek.

 

Hozzászólások

nemzedékeken átívelő
Címet kapott a 25. James Bond-film
tiszteletadás / 2 órája
Átadták a Bujtor István Filmfesztivál díjait
Az eseményre az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni.
jó tudni / 3 órája
Ételek, amelyek mérgezőek is lehetnek
közismert volt / 3 órája
Elhunyt a dán ágykirály, a Jysk áruházlánc alapítója
reménység / 4 órája
Orbán Viktor: Boldog születésnapot, Magyarország!
megkönnyebbülés / 4 órája
Tizenhét évig hordta a hasában halott ikertestvérét egy indiai nő
körkép / 5 órája
Így ünnepelte Nógrád megye augusztus 20-át (fotók)
Munkatársainktól
egy korszak vége / 6 órája
Kikapcsolják a világ legöregebb működő webkameráját