Hatvan éve szolgálják a kultúrát Balassagyarmaton

Jubileumi ünnepséggel ünnepelte hatvanéves fennállását a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ.

Az intézmény, melynek első harminc évét a folyamatos költözés jellemezte, ám az elmúlt harminc évben már a jelenlegi helyén üzemelt, sokrétű feladatot lát el.

Színpadi jelenet az évfordulós műsorból
Fotó: Torjay Attila / NMH

Igyekszik minden korosztályt és réteget megszólítani a városban és vonzáskörzetében, így az elmúlt hat évtized alatt a város meghatározó kulturális intézménye lett. Munkatársai minden évben méltóképpen megszervezik a nemzeti ünnepeket, díjátadó ünnepségeket, illetve számos megyei, nemzetközi, országos találkozó és fesztivál, konferencia, valamint szakmai nap lebonyolítását végzik immár évtizedek óta.

Egy-egy évben közel 150 rendezvény – színházi előadások, koncertek, műsoros estek, előadássorozatok – szervezését bonyolítja, közülük jó néhány már nagy múltúnak nevezhető, és megközelítőleg ugyanennyi rendezvénynek biztosítanak helyet befogadóként, szakmai és technikai segítséget nyújtva. A központ a palóc kultúra megőrzésének egyik bázisintézménye a megyében.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Osztrák Nagydíj
Bottas nyerte a nyári idénynyitót
aggasztó / 34 perce
A DK nem határolódik el László Imre Hitlert dicsőítő szavaitól
A gyurcsányista Perlai Zoltán szerint László Imre eddigi tevékenysége kellő bizonyíték arra, hogy antifasiszta.
fásítás / 50 perce
Nagy zöld fal épül Afrikában, a kontinens két partja között
rombolás / 2 órája
Mindent el akar söpörni a radikális baloldal, ami nem illeszkedik a világképébe
szerencse / 2 órája
Hauszmann a vörös tűzben
Balázs D. Attila
fecskendő / 2 órája
Régi autók és önkéntes tűzoltók lepték el a nézsai kastélyparkot (fotók)
L. J.
napi cuki / 2 órája
Csigahéjakkal zsonglőrködő delfineket figyeltek meg Ausztráliában
drágaság / 2 órája
Nehéz helyzetbe kerültek a nógrádi pálinkafőzdék a zimankós tavasz miatt
Gulyás Edina