°
°
°

Ceredi Anzix: csütörtökön kaput nyit a művészet

Megnyitja kapuit a 24. Nemzetközi Kortárs Művésztelep csütörtökön, Cereden.

Nyolc országból – Csehországból, Finnországból, Hollandiából, Litvániából, Lengyelországból, Németországból, Szlovákiából és természetesen hazánkból – mintegy harminc alkotó vesz részt az idei – 1996 óta immár a 24. alkalommal megrendezendő – nemzetközi kortárs művésztelep munkájában. A szimpózium egyik sajátossága – a természeti szépségekben, folklórhagyományokban gazdag kis nógrádi település jellemzőinek bemutatásán túl – hogy minden esztendőben van egy ajánlott tematika. Ez évben Ceredi Anzixnak – ami helyi vizuális élményt, úgymond képeslapot jelent – nevezik a művésztelep mottóját.

Idén is lehetőségük nyílik a találkozásra
Fotó: L.B. / NMH

Az idén három hétig tart a közös tevékenység: július 18–24-e között textilművészek találkoznak, július 25-től 31-ig szobrászok lesznek Cereden, a hagyományos kurzus pedig augusztus 1-től 7-ig tart. Az Artpiknik című nyílt napot pedig augusztus 10-én tartják meg.

Az 1996-os alapítás óta 20 országból kapcsolódott be különféle művészeti műfajt képviselő művész és művészeti szakember a ceredi munkába. A művésztelep eddig közel hatvan kiállításon szerepelt Cereden készült művekkel a hazai és európai múzeumok, illetve galériák kiállításain.

 

Hozzászólások

Szponzorált tartalom
Pannonhalma, ahol Szent István is sokszor megfordult
a Kárpát-medence népművészete
Megnyílt a 33. Mesterségek Ünnepe
Brexit / 16 perce
A britek jó része támogatja a megállapodás nélküli kilépést
Inkább, mint hogy a Munkáspárt átvegye a kormányzást és új népszavazást írjon ki az EU-tagságról.
egyelőre kölcsön / 1 órája
Coutinho a Bayern Münchenben futballozik tovább
Úszó vk / 1 órája
Hosszú arannyal, Jakabos két, Szabó egy ezüsttel zárt
NB I / 1 órája
Változatos eredmények születtek az első osztályban
öt évig / 1 órája
Mérni fogják a jég olvadását Grönlandon a NASA kutatói
megromlott viszony / 2 órája
Elégette férje dugipénzét egy nő, börtönt kaphat érte
hagyomány / 2 órája
Kásler Miklós: a rokonok megbecsülése a magyarok jövőjének záloga