27°
21°
10°

Alkotói vallomás a költészetről

Ismert ember Handó Péter, költői és írói munkássága mellett jelentős közéleti tevékenységet is kifejt a kultúra területén. Életútjáról, alkotásairól, sikereiről beszélgettünk.

– Hogyan indult a pályafutása?

– Azt szokták mondani, Magyarországon mindenki írt, ír vagy írni fog. Legalább egy verset. Többnyire gyerek­korában, amikor még megvan benne a kellő bátorság és hit, hogy alkotni, a szavakkal kísérletezni, játszani érdemes. Bennem is megvolt, ha nem is tudtam pontosan, mit, miért és hogyan kell csinálni, de költőnek képzeltem magam. Aztán – másokkal ellentétben – ebben az euforikus-gyötrelmes, kétségekkel fűszerezett állapotban ragadtam. Természetesen eleinte senki se látta bennem a költőt, meglehet, ma sem, viszont a versfarigcsálás örömforrás volt, és maradt a későbbiekben is, bármennyire önmagamban kell vájkálnom közben, olykor sebeket tépve fel.

Áttörést a Nógrád című napilap 1987. szeptember 5-i száma jelentett, ahol Horpácsi Sándor kritikája mellett megjelent három zsengém. A következő évben már a Palócföld is befogadott, 1990-től pedig a megyén túl is sikerült egy-egy írásomat elhelyezni. Majd jött az első kötet 1992-ben, a Mecénás Alapítvány támogatásával. Aztán csönd és tanulás, rengeteg kísérletezés. Olykor-olykor egy-egy publikáció.

Névjegy

Handó Péter 1961-ben született Salgótarjánban. 1978-ban villanyszerelő szakmunkás bizonyítványt szerzett, majd a dolgozók gimnáziumában érettségizett. A ’90-es évek közepén művelődésszervezői, 2005-ben kulturális antropológusi diplomát szerzett. 1991-ig Zagyvarónán és Salgótarjánban élt, ezt követően Sóshartyánba költözött. Alapító tagja az 1988-ban létrejött Balassi Bálint Asztaltársaságnak és a Pál József Alkotói Körnek. Szabadidejében szeret olvasni, közösségben létezni, a világ dolgai­ról eszmét cserélni.

A kulturális antropológia szak befejezését követően, 2005-ben állt be az életemben egy markáns fordulat, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár titkárságán Gyetvainé Szorcsik Angélát és Praznovszky Mihályt találtam beszélgetés közepette. Angéla fölvetette, hogy Mihály miért nem von be engem a Palócföld szerkesztésébe? Rám jellemző módon hezitáltam. Vonzott a dolog, de féltem is tőle. Két-három nap múlva a feleségem egy köteg kézirattal tért haza azzal, hogy Praznovszky küldi véleményezésre. Már benne is voltam a sűrejében! Ez a munka megváltoztatta a szöveghez való viszonyom. Mások hibáin keresztül megtanultam felismerni a sajátjaim, és talán korrigálni is. Rendkívül jó és tartalmas három év telt el Mihály mellett.
2008-ban jött a főszerkesztőváltás. Merőben más és talán korszerűbb szemlélet való­sult meg Mizser Attila által, de 2011-re számomra vállalhatatlanná vált az az alapállás, ahogy a helyi szerzőkhöz illett viszonyulni. Ezért, és talán a gyenge érdekérvényesítő képességem folytán is – mint szerkesztő – szakítottam a lappal. Azóta nagyrészt az alkotásnak élek.

– Ki a legkedvesebb költője-­írója?

– Arany Jánost gyerekként próbáltam utánozni. Mindenképp az egyik legnagyobb magyar lírikusnak tartom. Példaértékűnek azt, amit tett, és ahogyan tette. Ahogyan szolgálta a költészet ügyét. Madách Imre lenyűgöz a Tragédiájával. A maga idejében is korszerűtlen nyelvezetével egyetemes gondolatokat képes közvetíteni úgy, hogy éppen ezzel a korszerűtlenségével tud fölé emelkedni korának! Feltehetően bármely kor számára hitelesen beszél az emberiség történetéről, múltjáról, jelenéről, jövőjéről. József Attilát rendszeresen szavalgatom magamban. Költészete filozófia és pszichológia, a lélek rejtelmeinek faggatása. Folytathatnám a sort, mindig lennének méltatlanul kifelejtettek.

– Van-e példaképe?

– Talán egy bizonyos kor fölött az ember maga teremtette példaképet lebegtet a szemei előtt, amikor tesz vagy nem tesz valamit. Nincs konkrét személy. Inkább egy sok alakból összegyúrt idea van, s ez vezérel bensőmből.

– Mik az alkotói tervei az előttünk álló időszakban?

– Az ember általában babonás és nem szívesen beszél a terveiről. Én sem, de mivel egy két évtizedes tervről van szó, s mára talán minden adott hozzá, hogy meg is valósuljon, negligálhatom a babonát. Szeretnék egy Balázs János­ról szóló drámát elkészíteni, és tervezek egy átfogóbb tanulmányt is a művészetéről. Van egy befejezésre váró pikareszkem is, amelyben kommunista sorsokat, életutakat próbálok ötvözni, elbeszélni.

– Mik a főbb művei, mikor jelentek meg?

– Két verseskötetem jelent meg eddig, ám számomra a vers olyan, mint a levegővétel, a magam örömére és életben tartására van szükségem rá, ezért aztán a verseim túlnyomó részét nem publikálom. Jelentősebb sikereim nem is hozzájuk kötődnek. A 2008. év végén napvilágot látott Alvó konfliktusok mezején például jelentős elismerésben részesült, van olyan gimnáziumi irodalomtankönyv, amelyben részlet olvasható belőle, országhatáron túl is írtak róla, és Esterházy Péter 2009 végén a három legjobb könyvélménye között említette. Szintén pozitív megítéltségű a Le­zá­rat­lan szavak című esszégyűj­teményem, illetve a Szín-té­­zi­sek című kiadványom.

 

Kiemelt fotónkon: Handó Péter Aranyt gyerekként próbálta utánozni, József Attilát ma is szavalgatja magában – Fotó: Niederland Dávid

Hozzászólások