18°
25°

A zarándokok a csendet, a békét keresik Szentkúton

Egyre többen látogatnak el Szentkútra a búcsúszezonon kívül is. Az odaérkező turisták ugyanis az elcsendesülést, az elvonulást fedezték fel a Cserhát szívében. Az ország egyetlen római katolikus nemzeti kegyhelye a zarándokokon és a búcsújárókon túl olyan vendégeket is szívesen fogad, akik egyszerűen csak maguk mögött hagynák a rohanást, szeretnének zavartalanul, kirándulással és feltöltődéssel tölteni néhány napot.

Források, barlangok, túraútvonalak övezik nemzeti kegyhelyünket, ahová évente több ezer zarándok érkezik. A népszerű búcsújáróhelyet 2015-ben újították fel, amikor is egy kényelmes zarándokház is épült étteremmel és parkolórésszel kiegészítve. Hétvégente búcsúkat és lelkigyakorlatokat is szerveznek, az utóbbi időben viszont azok is felismerték a hely varázsát, akik csak kikapcsolódásra és elvonulásra vágynak.

Az örökségekért

A nemzeti kegyhely együttműködést kezdeményezett a szlovák rendtartománnyal annak érdekében, hogy a ferences tulajdonban lévő épített örökségi helyszíneket megvédjék, felújítsák, illetve látogathatóvá tegyék. A közös ügyben, hazánkban Szécsény és Mátraverebély-Szentkút, Szlovákiában pedig Pozsony és Fülek érintett. Az összefogás az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében, A határterület ferences kulturális örökségi helyszíneinek turisztikai célú fejlesztése a két rendtartomány együttműködése által című projektnek köszönhetően valósul meg.

Az odaérkező turisták elsősorban a természeti kincseket használják ki Mátraverebély-Szentkúton. Sokan meglátogatják a Szent László-forrásokat, amelyek a komplexumtól csupán 15 perc sétára találhatók, de többen elidőznek a remetebarlangoknál is, ahonnan csodás kilátás nyílik a környékre. Szentkutat átszeli az Országos Kéktúra útvonala, így a kirándulók is szívesen megpihennek a zarándokház kényelmes szobáiban és éttermében – tudtuk meg Marótyné Ugron Évától.

Az intézményvezető hozzátette: a nemzeti kegyhelynek nagyon sok arca van, a legtöbben mégis csak a búcsúiról ismerik. A zarándoklatok alkalmával azonban sok iskolás, egyetemista is ellátogat a kegyhelyre, a turisták pedig felfedezték benne az elvonulást. Ők a csendes hétköznapokon érkeznek, és ugyanazt keresik, amit a kolostor nyújt az ottani ferences szerzeteseknek: a csendet, a békét, az elvonulást távol a világ terhétől. Kirándulnak, erdei állatokat figyelnek, beszélgetnek, elmélkednek és élvezik a hely csodálatos atmoszféráját.

– A tapasztalatok szerint a vendégek tudatosan keresik a nagyvárosoktól távol eső, eldugott helyeket. Fontos számukra, hogy valóban eltávolodhassanak a hétköznapok forgatagától, viszont ehhez mégsem szeretnek messzire utazni. Kedvező fekvésének köszönhetően leggyakrabban – a környező településeken kívül – Budapestről érkeznek vendégek, de nem ritka, hogy a határon túlról is hozzánk látogatnak feltöltődni – mondta Marótyné Ugron Éva.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Megéri közjegyző előtt kötni bérleti szerződést
Labdarúgás
Balogh Tibor
Mátraterenyén kezd az éllovas Balassagyarmat
nba / 20 perce
Döntő mérkőzést játszhat a Spurs
A San Antonio Spurs csütörtökön magabiztosan nyert hazai pályán és egyenlített a vendég Denver Nuggets ellen. A párharcról így Denverben a következő, hetedik mérkőzés dönt majd az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.
baleset / 48 perce
Tolatás közben karamboloztak Pásztón
Autópiac / 1 órája
Meglódulhat az új autók értékesítése az év második felében
Ki korán kel... / 1 órája
Hajnali négykor már edz Mark Wahlberg
Magyar vevők is áldozatul esnek / 1 órája
Akar 49 dollárért 2000 dolláros okostelefont?
évente / 2 órája
Nem kap kanyaró elleni oltást több mint 20 millió gyerek
kultúra / 2 órája
A rimóciak büszkék a hagyományaikra
Szenográdi Ferenc