20°
28°
14°

A szécsényi festő teljes hollókői tárlatát megvette egy német turista

Bátori István életútját végigkísérte az alkotás. Szécsényi műtermében beszélgettünk a festőművésszel mindennapi munkájáról.

– Mikor került barátságba a rajzolással, festészettel?
– Békésben, Kétegyházán jártam általános iskolába, ahol mindig csak rajzoltunk a barátaimmal. Voltak, akik nálam jobbak voltak, de engem ez inspirált. A legjobb barátomnak már 8. osztályos korában kiállították a képeit Japánban. Ő volt számomra az etalon: érettségi után a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, én pedig Szarvason tanultam tovább meliorációt, de a festészet mindig jelen maradt az életemben.

Szécsény környékénél jobb alkotói „alapanyagot” el sem tudna képzelni Bátori István
Fotó: Sz.F. / NMH

– Kik voltak nagy hatással Önre a pályája elején?
– Elsőként az iskolai barátomat említem. Sok technikát elsajátítottam a segítségével. Másik nagy tanítómesterem Leonardo. Megszállottan tanulmányoztam műveit, olvastam írásait, nagy hatással volt rám művészi felfogása, anatómiai ismerete, látásmódja, színvilága. A harmadik pedig Czóbel Béla volt. Színvilága, látásmódja, harmóniája, szerkesztése közel áll hozzám. Tudom, hogy színvilágom azért olyan kemény és gazdag, mert tőlük tanultam.

– Melyik kiállítására emlékezik a legszívesebben?
– Hollókőn volt önálló tárlatom, amikor telefonon hívtak, hogy menjek, mert egy német turista képet szeretne tőlem vásárolni. Kiderült, hogy nem csak egy képet, de a tárlat teljes anyagát megvásárolta! Egyik budapesti kiállításomon egy amerikai festőművésznek tetszettek meg a munkáim. Felajánlotta, hogy kiállítást rendez számomra Amerikában, sőt, ha úgy gondolom, dolgozni is kimehetek. Az akkori körülmények azonban mások voltak, mint manapság, így nem került sor az utazásra. Mindkét eset meghatározó volt a további munkásságomat illetően.

– Milyen módszerrel dolgozik?
– A helyszínen vázlatot készítek, amin a színvilág is jelen van, tehát több mint egy vázlat, már majdnem kész anyag. Később ezekből dolgozom. Szécsény és környékéről több száz vázlatot készítettem. A technika fejlődésével a fényképezőgépet is használom, ami tetszik a természetben, azt megörökítem. Eddig nyolcezer vázlatom vár feldolgozásra.

– A természet festőjének vallja magát?
– Igen, korábban sok szürrealista képet készítettem. Bibliai sorozatom is van. Később győzött bennem a természet iránti szeretetem. Ma főleg ilyen, nem realista képeket festek, azt próbálom visszaadni, amit érzek, amilyen hatással volt rám a táj. Egyesek azt mondják, természetfestő lettem. Vállalom, hiszen gazdagabbat, szebbet, izgalmasabbat nem tudok elképzelni a természetnél. Portrét is szeretek készíteni, amikor meglátok egy-egy érdekes arcot, azt megfestem. Ez vagyok, soha nem idomultam egy irányzathoz sem.

– Milyen technikával dolgozik?
– A képeim olajjal készülnek, bár több technikát is ismerek. Volt idő, amikor használtam is ezeket, de számomra az olaj a legkedvesebb.

– Mit jelent Önnek az alkotás?
– Azt mondhatom, mindent. Számomra első helyen a családom áll, de szorosan ott van mögötte a festészet. A családom, a feleségem megfelelő alkotói légkört biztosít a munkához. A mentális és fizikai állóképességemhez is hozzájárul, ha elvonulok a műtermembe dolgozni. A festészet komoly energiákkal tölt fel. Egy kép elkészítése izgalmas feladat: meg tudom-e úgy csinálni, olyan lesz-e a színvilága, ahogyan azt elképzeltem? Az alkotás egy katarzis, csodálatos érzés. Festészet nélkül üres lenne az életem.

– Nyugállományba vonulása óta többet tud dolgozni a képein?
– Három éve vagyok nyugdíjas. Készültem erre az időszakra. Ahogy mondtam, nyolcezer vázlat vár arra, hogy befejezzem. Most nyugdíjasként megkaptam az alkotói szabadságot, napi 10–12 órát dolgozom. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy erőt ad hozzá. Kaptam a sorstól egy olyan adottságot, amivel élek és élnem kell.

Hozzászólások

forró nyár
Hamarosan ismét hőhullám sújtja majd Nyugat-Európát
közös sorsunk / 19 perce
Úgy mutatják be Trianont, ahogy eddig még senki
A versailles-i békerendszer nemcsak Magyarország, hanem egész Európa XX. századi sorsát meghatározta.
a láthatatlan ember / 1 órája
Kiderült, ki veszi át Johnny Depp helyét
nyaralás számokban / 1 órája
Tovább nőtt a magyarok utazási kedve
klímaváltozás / 2 órája
Évente 2,2 milliméterrel emelkedik a tengerszint az Északi-sarkvidéken
ellenőrzés / 2 órája
Tanácsosabb még nyáron ellenőriztetni a kéményünket
Gerhát Karina
biztonságosak / 2 órája
Debreceni kolbászokat vizsgált a Nébih
változó szokások / 2 órája
Minden ötödik ember egyedül él Németországban