Hallgassa élőben!

Legközelebb a szerelmekről lesz szó a Várkert Bazárban

A Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának októberi estjén az irodalmi szerelmekről lesz szó.

Az irodalmi, beszélgetős programok sorában kilencedik alkalommal rendezik meg az Irodalmi szerelmek estet. Különleges találkozás ez minden alkalommal, ahol a magyar klasszikus és kortárs irodalmi élet nagyjai kicsit más oldalukról mutatkoznak be.

Az est fókuszába ezúttal a 85 éve elhunyt Kosztolányi Dezső, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője és felesége, Harmos Ilona, illetve unokatestvére, a Brenner József néven született, de Csáth Gézaként ismert orvos író és felesége, Jónás Olga kerül.

Ezeken az alkalmakon a versek, regények, lírai, prózai alkotások mellett az élet, a küzdelmek, a sikerek, a szerelmek – egy alkotó élet pillanatai kerülnek középpontba. A felolvasószínházban az írók, költők saját szövegei, levelei elevenednek meg, most pedig ezeket a szövegeket szerelmeik szemszögéből is vizsgálják.

Ismerjük meg együtt a századforduló irodalmi életét, barátságok és szerelmek történetét, egy világot irodalomtól képzőművészetig, függőségtől szenvedélyig, magánytól csöndig, Ady Endrével való viszálytól Sassy Attiláig, Kaffka Margittól az ópium-naplóig.

További információk ITT találhatók.

Aposztróf-sorozat 9.

október 19., kedd, 19:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem

Közreműködők:
Eke Angéla és Hegedűs D. Géza színművészek
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész
Juhász Anna, irodalmár, szerkesztő

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiramisu-variációk karácsonyra

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A mézeskalács-recept, amit mindenki el fog kérni
három fődíjat is kiosztottak
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat
Férfi kosárlabda vb-selejtező / 2 órája
Portugáliai diadallal kezdtek a magyarok
A nemzeti csapat stabilan kézben tartotta a meccset, a hazaiak 2-0-nál voltak utoljára előnyben.
vadító idomok / 2 órája
Leheletvékony tangában sétálgat a világ legszexibb időjósa (videó)
vakcina / 3 órája
Egyre többen veszik fel a koronavírus elleni védőoltást Szécsényben
Szenográdi Ferenc
fehérben / 3 órája
A Kékesre megérkezett a havazás (videó)
nagy volt a baj / 4 órája
Dombóvári István és a kisfia is életveszélybe került a koronavírus miatt
Belgiumban mutatták ki / 4 órája
Európába ért az új dél-afrikai vírusvariáns, minden eddiginél fertőzőbbnek tartják
Figyeljünk oda! / 5 órája
Így lehet igazán fekete a Black Friday