Hallgassa élőben!
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Két nagy méretű kárpitját adományozta az Iparművészeti Múzeumnak Tamás Klára

Az Iparművészeti Múzeum (IMM) gyűjteményének adományozta Dávidok és Góliátok, valamint Főnix című, nagy méretű falikárpitjait Tamás Klára képzőművész.

Nagyon jelentős adományokról van szó, mert ilyen hatalmas méretű (4,3-szor 2,8 méteres és 5,9-szer 4,8 méteres), kortárs kárpit eddig nem volt az IMM gyűjteményében – mondta el az MTI-nek a Dávidok és Góliátok című kárpit szerdai, budapesti becsomagolása előtt az intézmény főigazgató-helyettese.

Jékely Zsombor hangsúlyozta: Tamás Klára most adományozott munkái méretükben a reneszánsz és a barokk korban szőtt, hatalmas kárpitokat idézik, nagyon fontos kiegészítései a múzeum kortárskárpit-gyűjteményének.

Mint hozzáfűzte, Tamás Klárának ezeket a festői kompozícióit Kínában „fordították le” a kárpitművészet nyelvére egy erre szakosodott, kézimunkával dolgozó manufaktúrában.

Tamás Klára képzőművész Dávidok és Góliátok című alkotása előtt budapesti otthonában 2021. január 13-án
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Magyarországon Ferenczy Noémi óta jellemzőbbek a tervező által szövött, kisebb kárpitok – emlékeztetett Jékely Zsombor, hozzátéve: a Dávidok és Góliátok és a Főnix ezzel szemben a festői-tervezői koncepció alapján, kézzel szőtt kárpit technikáját képviselik. Ez valójában a kárpitok hagyományos elkészítési módja, már Raffaello vagy Rubens kárpitjai is így készültek – jegyezte meg a művészettörténész.

Tamás Klára az MTI-nek felidézte, hogy hat éve költözött New Yorkból Magyarországra; a két most adományozott szőnyeg tervei azonban még az Egyesült Államokban készültek. A kiindulást mindkét munkánál Tamás Klára olajfestményei jelentették, ezekből készültek a színtérképek ezekhez az aubusson stílusú, kézzel szőtt szőnyegekhez. A Főnixet két évig szőtte tíz ember, a Dávidok és Góliátok című kárpiton pedig másfél évig dolgoztak – jegyezte meg a művész.

„Most úgy éreztem, a műveim be kell kerüljenek egy olyan környezetbe, ahol mindenkivel kapcsolatba kerülhetnek, a nagyközönség találkozhat velük” – beszélt az adományozás okairól Tamás Klára. Mint hozzátette, ezek a kárpitok igen közel állnak a szívéhez, a jelenleg zajló felújítás után pedig az Iparművészeti Múzeumnak meglesznek arra a lehetőségei, hogy ilyen nagy méretű szőnyegeket kiállíthasson.
Tamás Klára 1946-ban született Marosvásárhelyen, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián végzett grafikus szakon. 1972 és 1982 között grafikus a bukaresti Meridiane és Kriterion könyvkiadóknál dolgozott grafikusként, később New Yorkban élt és alkotott.

Munkáit több nagy közgyűjtemény őrzi, grafikai művei megtalálhatók például a New York-i MoMA és a bécsi Albertina gyűjteményében.

Borítókép: Az Iparművészeti Múzeum munkatársai elszállítják Tamás Klára képzőművész Dávidok és Góliátok című alkotását a művész budapesti otthonából 2021. január 13-án. Jobbra a Hölgy az aranyszarvassal címû szőtt kárpit, balra a Vancois Villon című rajz

Hozzászólások

növekvő bizalom
Novák Katalin: folyamatosan bővül a családtámogatási rendszer
cáfolták a rémhírt / 6 órája
A moratórium miatt senki nem veszíti el tiszta adós voltát
A fizetési stop segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség.
koronavírus / 7 órája
Jó hír: alacsony a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a salgótarjáni szennyvízben
meghallgatás / 7 órája
Egy boltban cserélte le véres ruháját a balassagyarmati gyilkosság vádlottja
új kabinet és új választás is jöhet / 7 órája
Lemond az olasz miniszterelnök, megbukott a római kormány
nagyon csinos / 8 órája
Madár Vera alaposan nekivetkőzött – megmutatta hosszú combjait
metronóm / 8 órája
Megfejtették, miért írt túl gyors tempójú darabokat Beethoven
győzelemre játszottak / 8 órája
Franciaországgal játszik a negyeddöntőben a kézilabda-válogatott