tánccsoport

2019.07.10. 13:45

Gálán léptek színpadra a szécsényi hiphop képviselői

– A telt ház is bizonyítja, hogy a városban sokan szeretik a hiphop táncot és tisztelik a csapat alapítóját, tanítómesterét, Deák Rékát – mondta Stayer László, Szécsény polgármestere nemrégiben a T.C.D. Táncegyesület évzáró gálaműsorán.

Szenográdi Ferenc

A gálán az egyesület mind a négy csoportja táncolt, vendégként felléptek Andi Színjátszósai és a helyi katolikus iskola énekkara Fotó: L. B.

Fotó: Balazs Ladoczki

Deák Réka 2007–2012 között tanította és vezette a Till Collapse Dance tánccsoportot. Azt követően 2012-től a T.C.D. Táncegyesület elnöke és koreográfusa lett. Táncosai számos hazai településen vendégszerepeltek, de jártak Szlovákiában és Cipruson is. Az országos bajnokságon két alkalommal értek el első helyezést, az Európa-bajnokságon pedig harmadik helyezést kaptak a szakmai zsűritől, de még sorolhatnánk az elismeréseket. Az évtized közepén Deák Réka egyéb elfoglaltsága miatt egy ideig nem tudta folytatni a szakmai felkészítést. Szíve azonban csak visszahúzta és újra elkezdett foglalkozni az ifjú hiphoptáncosokkal.

A táncgálán az egyesület mind a négy csoportja – a legkisebb óvodások, a kisiskolások, a juniorcsoport és a haladók – több alkalommal is színpadra léptek. Műsorukkal bizonyították a tánc szeretetét, s felkészültségüket. A kisebbek játékos elemekkel tűzdelt műsort mutattak be, a nagyobbak nagy átéléssel s jól kidolgozott koreográfiával bizonyították rátermettségüket. A csoport bemutatója igen látványosan jelenítette meg a tánc, a zene, a fény együtthatását. Vendégként felléptek Andi Színjátszósai, valamint a helyi katolikus iskola énekkara, melynek szakmai vezetője Zsíros Szilvia. Utóbbiaktól most nem egy megszokott kórusmuzsikát hallhattunk, hanem musicalrészleteket adtak elő.

A gálán az egyesület mind a négy csoportja táncolt, vendégként felléptek Andi Színjátszósai és a helyi katolikus iskola énekkara Fotó: L. B.

A T.C.D. Táncegyüttes jó szakmai kapcsolatot ápol Andi Színjátszósaival. Ennek eredményeképpen Az István a király rockopera és a Hair című musical betéttáncait is előadták az egyesület táncosai Deák Réka koreográfiájában. A Hip-Hop Tánccsoport állandó fellépője a Musical Gálának. A vendégszereplők előadása jól illeszkedett a nagyszerűen szerkesztett műsorba. Jó ötlet volt, hogy kivetített képek és film segítségével a közönséget beavatták a próbákba a táncosok korábbi szerepléseibe.

A záró táncban Deák Réka is színpadra lépett, az össztáncot követően a fellépők virággal, a nézők vastapssal köszönték meg munkáját, a jó hangulatú másfél órás műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában