újítás, fejlesztés

2019.12.16. 20:59

Emmi: minden színház megkapta a többlettámogatást

A kormány a budapesti és a vidéki színházaknak egyaránt több támogatást nyújtott, mint a múlt évben.

A kormány valóban szétosztotta a kultúrára szánt támogatását, melyből 500 millió forinttal több jutott a budapesti teátrumoknak, mint a korábbi években – tájékoztatta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettesét.

Minden fővárosi színház kapott támogatást, köztük a Katona József társulata is, ahol a mai napig semmilyen következménye nincs a Gothár-ügynek – áll a közleményben. A kormány a vidéki színházaknak mintegy 30 százalékkal, a független alternatív színházaknak mintegy 20 százalékkal nyújtott több forrást. A táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak, mint az előző esztendőben.

A kulturális tao-támogatást felváltó előadó-művészeti többlettámogatási rendszer alapvetően két elemből áll: egyrészt az alapműködést kiegészítő, igénybejelentésen alapuló támogatásból, másrészt a kiemelt kultúrpolitikai programok célzott dotációjából. Az állam nem cél nélküli forrást, hanem feladathoz kötött támogatást nyújt az új rendszerben.

Ezek feltételrendszerét a nyilvános felhívás tartalmazza: 2019-ben azok a regisztrált előadó-művészeti szervezetek igényelhettek támogatást, amelyek korábban a tao-támogatást ténylegesen felhasználtak. Ezeken túl az államtitkárság – a nagyszámú szakmailag indokolt kérelemre tekintettel – különösen indokolt esetben lehetőséget biztosított egyedi kérelem alapján, a fenti kritériumokon túl is támogatásra, amennyiben az unikális előadó-művészeti vállalások megvalósítását tűzte ki célul.

E méltányossággal a döntéshozó az előadó-művészeti szolgáltatások körének szélesítését és színesítését kívánta elősegíteni. A kiemelten értékteremtő szervezetek az előző évekhez képest magasabb támogatásban részesülnek, mivel feladatkörük is jelentősen bővül.

Az előadó-művészeti többlettámogatást kizárólag olyan szervezetek, alkotói közösségek kapták a 2019-es esztendőben, amelyek az előadó-művészet megújítása, fejlesztése érdekében nyújtottak be alaptámogatási kérvényt, tematikus pályázatot, vagy egyedi kérelmet, valamint azok a szervezetek, amelyek az Emmi fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatának megfelelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában