Csodaország Magyarország

2018.08.10. 13:05

Elkészült az augusztus 20-i ünnepség és tűzijáték zenéje

Elkészült az augusztus 20-i Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje; az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

Budapest, 2018. augusztus 10. Az augusztus 20-i tûzijáték zenéjének szerzõje, Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, a Ghymes együttes alapító tagja (középen) a Magyar Rádió 6-os stúdiójában tartott próbán 2018. augusztus 10-én. Mellette jobbról Balogh Sándor karmester. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A zenemű felvételén pénteken Budapesten Szarka Tamás elmondta: a 30 perces zenedarab Magyarországról és Szent Istvánról szól, valamint mai viszonyunkról hozzá és Magyarországhoz. Az alkotást Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmei ihlették. A műben két intelme jelenik meg, az egyik tétel az irgalmasságról szól, a másik pedig arról, hogy az alázat felemel, a gőg letaszít – idézte.

A mű felvétele Balogh Sándor karmester vezényletével a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Szarka Tamás zenekara és a Honvéd Férfikar közreműködésével készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. A zeneművet az augusztus 20-i ünnepségen adják elő délelőtt a Kossuth téren, este pedig a tűzijáték alatt lesz hallható.

Szarka Tamás és Miklósa Erika beszélget a Magyar Rádió 6-os stúdiójában tartott próbán 2018. augusztus 10-én
MTI Fotó: Máthé Zoltán

„A Kossuth téren több mint százan lépnek fel, grandiózus vállalkozásról van szó” – mondta Szarka Tamás, aki Horváth János zongorista mellett szintén szólistaként lép fel a zenedarabban. Kitért arra, hogy egy verset is írt a Szent Koronáról, a tűzijáték végén meglepetésre is számíthat a közönség.

A művész hangsúlyozta: óriási megtiszteltetés volt számára a felkérés, hogy írjon Magyarország születésnapjára Szent Istvánról egy dalt, nagy izgalommal várják a fellépést. Mint mondta, az alkotás fő üzenete, alcíme, amely szöveg el is hangzik a darabban: „Csodaország Magyarország”. A mű létrehozásának folyamatáról elmondta: hosszú, mintegy kéthónapos munka áll mögötte, a hangszereléstől kezdve a zene felvételéig. Kiemelte, hogy a zenének a tűzijátékot kell kiszolgálnia.

Miklósa Erika, aki nem először dolgozik a zeneszerzővel, szintén arról beszélt, hogy nagy öröm számára a felkérés és komoly feladatot jelent a mű előadása. „Egy magyar művésznek óriási megtiszteltetés, ha egy nemzeti ünnepen felléphet, énekelhet, pláne akkor, ha ezt Szarka Tamás zenéjére teszi, amely nem szűkölködik a magyar népzenei hagyományokban sem” – mondta. Hozzátette, hogy a zenemű alapja egy magyar népdal, és az teljesedik ki modern operává. „Boldog vagyok, hogy ezen az ünnepen itthon vagyok, énekelhetek és megtisztelhetem az országomat azzal, hogy fellépek ezen az ünnepségen” – fogalmazott a művész.

Borítókép: Az augusztus 20-i tűzijáték zenéjének szerzője, Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, a Ghymes együttes alapító tagja (középen) a Magyar Rádió 6-os stúdiójában tartott próbán 2018. augusztus 10-én. Mellette jobbról Balogh Sándor karmester.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában