Családtagjai inspirálják a salgótarjáni írónőt

– Pásztói származású, de már máshol él. Hatással volt regényeire a nógrádi fiatalkor?

– Igen, Pásztón születtem, de életem első tizennyolc évét Salgótarjánban töltöttem. Ez pont az a szakasz, ahol a legtöbb inger és befolyás ér egy embert, ezek az évek alakítottak azzá, aki most vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a nógrádi hatások megjelennek az írásaimban.

– Mit emelt bele regényeibe erről a vidékről?

– Röviden és tömören: mindent. Visszagondolva minden írásomban megjelenik Nógrád valamiképp. Például egy szereplő itt nőtt fel, vagy csak az itt magamba szívott eszméket jelenítem meg. Szeretem ezt a tájat, noha konkrét történetem még nem játszódik Nógrádban.

– Ezek szerint találkozhatunk ismerőssel a lapokon?

– Rengeteg ember volt és van hatással rám mind a mai napig erről a vidékről. Viszont sosem fog megjelenni a műveimben egy konkrét személy. Élvezem, hogy csak én tudom, ki, illetve mi rejlik a karakterek mögött. Szokásom összemosni a dolgokat: egy ellesett mozdulat ettől, egy gyakran ismételt mondat attól, testtartás és jellemvonás megint másoktól.

– Mióta foglalkozik írással és hány könyve jelent meg eddig?

– Gyakorlatilag amióta az eszemet tudom, történeteket találok ki a magam szórakoztatására. Az első megjelent regényem, az Őrangyalom legelső változata a gimnáziumi években került papírra. Az egyetem alatt egyre több saját ötletből kerekítettem történetet, köztük a Duplacsavar első verzióját, és kezdtem ismerkedni a novellapályázatok rejtelmeivel. Eddig két saját regényem jelent meg, továbbá egy kalandregény, amit hat írótársammal közösen alkottunk meg. Van egy önálló kiadású novellám, két antológiában is megtalálhatóak további rövid írásaim.

– Jár könyves rendezvényekre?

– Duplacsavar című regényem hivatalos könyvbemutatóját tavaly tartottuk Székesfehérváron. Idén pedig április 27-én dedikáltam a Duplacsavart a Könyvfesztiválon. Ez volt az első hivatalos részvételem ezen a könyves eseményen. Szerencsére sokan érdeklődtek, kérdezgettek, fogyott a könyvem, ezeknek nagyon örülök! Erre az alkalomra kis meglepetéssel is készültem az olvasóknak: kiadtam egy novellát (ezt említettem az előbb), melyet ingyen megkaphatott bárki, aki odajött hozzám a pulthoz. Lüktetés a címe, és ez a történet áll legközelebb a nógrádi gyökereimhez.

– Mi ennek az oka?

– A szereplői néptáncosok. Lengyelországban játszódik a cselekmény, a zakopanei néptáncversenyen. Braun Miklós tanár úr vezette Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesületben néptáncoltam húsz évig, és a csoportunk részt vett ezen a táncversenyen tíz évvel ezelőtt. A lengyel emlékeim és a néptáncos élmények elevenednek meg a novellában, kitalált eseményekkel tarkítva.

– Milyen kritikák érkeznek a műveire?

– Szerencsére sok pozitív visszajelzést kapok. Tudom, nem lehet olyan művet alkotni, ami mindenkinek tetszik. Nagyon örülök, amikor arról olvasok, mennyire magával ragadta az olvasót a történetem. A negatív kritikákból pedig igyekszem tanulni, hasznomra fordítani őket.

– Hogyan néz ki az alkotói folyamat, mi inspirálja?

– Amikor a gyerekek alszanak, leülök a számítógép elé és dolgozom. Legtöbbször írok valamit, máskor korrektúrázom az addig megírtakat. Az írás csak tört része egy regény megszületésének. A hibák kijavítására, a logikai bukfencek kiiktatására, a mondatok csiszolására legalább annyi időt kell fordítani, mint a történet begépelésére. Ehhez nagy segítség egy-két külső szemlélő. Édesanyám magyar nyelv és irodalom tanár lévén a helyesírásban tud segíteni. A férjem tanácsokkal lát el, nagyon jó észrevételei vannak. Mellettük vannak ún. bétaolvasóim, akik a történet hitelességében, a karakterek életszerűvé tételében tudnak segíteni. Az ő munkásságuk legalább olyan fontos, mint a szerkesztővel való közös munka.

– Mik a tervei a jövőre nézve?

– Jelenleg a Duplacsavar folytatásán dolgozom, terveim szerint idén karácsonykor már ott lehet a fa alatt. De a minőség fontosabb, ezért addig dolgozom rajta, amíg teljes mértékben elégedett leszek vele, és büszkén az olvasók elé tárhatom. Vannak még a tarsolyomban ötletek, majdnem kész regénytervek, amelyek csak arra várnak, hogy leírjam őket. Emellett szeretnék sok-sok novellát írni, több pályázaton elindulni, tapasztalatot szerezni.

– Melyik írására a legbüszkébb?

– Mindegyik művemre büszke vagyok. A maga módján mindegyik könyvemben, történetemben benne van minden akkori tudásom. Az egyik büszkeségem mégis Az adventi vásár című novellám, mely a Könyvmolyképző Kiadó Meghitt pillanatok c. antológiájában szerepel. Több száz pályamű közül a legjobb húszban szerepelni nagy megtiszteltetés és nagy öröm. Ilyenkor érezni, hogy beérett a munka gyümölcse.

Korrajz és történetmesélés

Tiszlavicz Mária legújabb, Duplacsavar című regénye Ausztriában játszódik. Hősei, egy szkeptikus lány és egy rendőrtiszt nyomán különös bűntényekre derül fény. Őrangyalom című 2015-ös kötetében két fiatal, egy színész fiú és egy friss diplomás antropológus lány igyekszik feltárni közös múltjuk rejtélyét, ahol két család története kap fontos szerepet a szereplők életében. Önálló füzetként megjelent novellája, a Lüktetés pedig egy néptánccsoport versenyen való megmérettetéséről szól, melynek izgalmas feszültségét önéletrajzi élmények ihlették. Témáiban tehát a társas kapcsolatok szövevényes hálózatán keresztül vizsgálja az egyént, lenyomatot adva arról, milyen a döntéshelyzetbe kényszerült ember a jelen rohanó szituációinak fogságában. Ez a fajta történetmesélés modern korrajz, szórakoztató irodalomba oltott lélekrajz.