A döntők döntője

2018.12.07. 11:04

Az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva

A tehetségkutató különleges évada pénteken folytatódik a Duna TV-n.

Budapest, 2017. december 29. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes Feketelaki táncok címû produkciója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató mûsora, a Fölszállott a páva döntõjében a közmédia óbudai stúdiójában 2017. december 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Szóló és páros tánc kategóriában a gyenesdiási Fodor Mátyás, Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik Nagyecsed és Dombrád képviseletében, a felvidéki Juhász Bence Zsombor és a békési Okányi Mihály áll színpadra. A táncegyüttesek között a Székesfehérvárt képviselő Alba Regia Táncegyüttes, a miskolci Szinvavögyi Néptáncműhely és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a zenekarok és hangszeres szólisták kategóriájában a budapesti Ürmös Sándor, a kolozsvári Tokos Zenekar és a felvidéki Pósfa zenekar, az énekes szólisták kategóriájában az egri Fekete Borbála és a zentai Sőregi Anna méri össze a tudását a pénteki műsorban.

A vendégprodukcióban Bastyúr István, ismertebb nevén Káposzta Pista és a második gyermekpáva győztes táncegyüttese, a Csali lép színpadra a felvidék meghatározó táncos egyéniségeivel közösen.

A negyedik elődöntőből az énekes szólisták és énekegyüttesek közül a Pendely Énekegyüttes, a táncos szólisták és táncospárok kategóriájából Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájából a Fokos Zenekar, a néptáncegyüttes közül az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes jutott tovább a nézők szavazatai alapján. Szabadkártyával Juhász Bence Zsombor a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában, Ürmös Sándor a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

Az idei évad újdonsága, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a középdöntőkbe és kik kerülnek onnan tovább a december 21-i döntőbe.

A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett az ingyenesen letölthető MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni. A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a Médiaklikk oldalán is megtalálhatók.

A 2018-as évad több mint tehetségkutató – a versenyzők közös döntéseként, A Döntők Döntőjének győztesei nyereményüket jótékony célra ajánlják fel.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.

A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában