könnyűzene-dzsessz

2018.02.15. 12:26

Máté Péter-díjat alapítottak (videó)

A kitüntetést először a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adják át.

Bővült az állami művészeti középdíjak sora: az emberi erőforrások minisztere Máté Péter-díjat alapított a könnyűzenei és dzsesszművészek elismerésére. A kitüntetést először a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adják át.

„Zenei díjakban nagyon kevés könnyűzenei előadó részesülhetett eddig, úgy éreztük, ebben aránytalanság van. A Máté Péter-díj birtokosai a miniszteri rendelet alapján jogosultak arra, hogy érdemes vagy kiváló művész elismerésre terjesszék fel őket. Minden évben három személy kaphatja a díjat”

- mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az 1984-ben 37 évesen elhunyt Máté Péter pályája és rövid alkotói időszaka gazdag, termékeny és szerteágazó, hiszen nemcsak kiváló előadóművész, zeneszerző és szövegíró volt, hangszerelőként is nagyot alkotott.

A Máté Péter-díj emlékéremmel, oklevéllel és pénzjutalommal jár (ez az illetményalap harmincszorosa, jelenleg mintegy 1,16 millió forint) és nyugdíj-hozzájárulással jár, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától.

„A Liszt Ferenc-díj kapcsán profiltisztítást végeztünk el, a nép- és világzenei előadók leválasztása a Martin György-díj megalapításával történt meg, most a Máté Péter-díj a könnyűzenei és dzsessz színtér szereplőit emelte ki a Liszt Ferenc-díj köréből, utóbbi elismerést ezentúl csak komolyzenei előadók kaphatják”

- fejtette ki Hoppál Péter.

Az államtitkár elmondta, hogy a Máté Péter-díj nyerteseiről egy öttagú, négyéves mandátumot kapott bizottság dönt, ebben Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész; Horváth Gergely rádiós szerkesztő, Zsoldos Béla dzsesszzenész, a Zeneakadémia dzsessz tanszékének docense; Tóth Tibor, a Music Hungary főtitkára, valamint a Magyar Művészeti Akadémia egy későbbiekben megnevezett delegáltja kapott helyet.

„Máté Péter nagyon sokat tett a zenéért, kitűnő énekes volt, slágerei a mai napig jelen vannak az életünkben. A könnyűzene eddig kicsit megtűrt volt a Liszt-díjban, az új díj megtiszteltetés a műfaj számára”

- mondta Frenreisz Károly a sajtótájékoztatón. Zsoldos Béla hozzáfűzte: Máté Péter, akit a szakma és a közönség egyaránt szeretett, „energiagyár volt és senkitől nem sajnálta a segítséget”.

A díj névadójának özvegye, Máté Edit nem tudott jelen lenni az eseményen, de – mint Balog Zoltán kiemelte – boldogan járult hozzá a név használatához.

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Első rádiófelvétele 1967-ben készült, 1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hungary táncdalszemlén. Díjat nyert egy írországi tehetségkutató versenyen, Elmegyek című dala – Nicolas címmel – Sylvie Vartan francia sanzonénekesnő előadásában lett világhírű.

Írt két musicalt, mintegy 150 számot komponált, életében hat hanglemeze jelent meg. Mindössze 37 éves volt, amikor 1984-ben szívrohamban elhunyt. Dalai ma is népszerűek, közöttük például az Azért vannak a jó barátok, az Ott állsz az út végén, a Kell, hogy várj, a Hazám, az Egyszer véget ér, a Régi út, a Hazám, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből vagy a Zene nélkül mit érek én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!