remek kezdeményezés

2017.10.08. 07:20

Párizsban kelt életre Arany János Toldija

Magyar és francia diákok két nyelven adták elő a művet.

Francia és magyar diákok mutatták be Arany János Toldi című elbeszélő költeményének kétnyelvű változatát Párizsban.

A művet Perényi Balázs fiatal magyar rendező és Sylvie Pascaud drámapedagógus állította színpadra budapesti középiskolások és egyetemi hallgatók, valamint a párizsi Phillippe Rameau művészeti konzervatórium diákjainak közreműködésével.

Az Arany-emlékév keretében létrehozott előadás pénteken este a Párizsi Magyar Intézetben (PMI), szombaton pedig a Philippe Rameau Konzervatóriumban volt látható – mesélt az eseményről Havasi János, a PMI igazgatója.

„Túl azon, hogy egy kitűnő fordításban rendelkezésre álló veretes magyar mű került közel a francia közönséghez, az előadás legnagyobb értéke az, hogy az egyhetes próbasorozat folyamán tizenkét fiatal került szinte családias kapcsolatba egymással, megismerve egymás nyelvét, szokásait, életmódját. A francia diákok lelkes ígéretet tettek új magyar barátaik felkeresésére, sőt magyar nyelvtanulásra is”

- hangsúlyozta az igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!