Színház

2018.12.10. 14:00

Wass Albert-estet tartott Rékasi Károly színművész a Zenthe Szalonban

Hosszú éveken át csend, meg nem értés, az irodalmi kánonból való kirekesztés vette körül Wass Albert (1908–1998) személyét és munkásságát. Ez a szemlélet és gyakorlat a rendszerváltás után gyökeresen megváltozott s a halála óta eltelt két évtized során meghatványozódott népszerűsége, szinte már kultusza alakult ki, egyre többen olvassák és szeretik műveit, mondják verseit, sokféle módon emlékeznek rá.

Csongrády Béla

Forrás: Beküldött fotó

A véletlen hozta úgy, hogy a nógrádi megyeszékhelyen rövid időn belül két, Wass Alberttel kapcsolatos programra is sor került. Néhány hete a Balassi Bálint Megyei Könyvtár adott otthont a Panoráma Világklub kiadásában, Tanka László elnök főszerkesztésével megjelent Örökségkönyv című kötet bemutatójára, a minap pedig a Fő téri Zenthe Szalonban Rékasi Károly Szerelmem, Erdély címmel vitt színre Wass Albert-emlékestet.

Kettős Wass Albert-évforduló

Ebben az évben van az erdélyi származású, de hosszú élete nagy részét amerikai emigrációban töltött költő, író születésének száztizedik, elhunytának huszadik évfordulója. A kettős jubileum kapcsán ezt az esztendőt a Panoráma Világklub és a Magyarországszolgálati Alapítvány Wass Albert-emlékévnek nyilvánította, Wass Albert Örökség díjat alapított és létrehozta a Wass Albert Tisztelőinek Társaságát. Szegeden felállították a költő sokadik szobrát, emléktúrát, olvasótábort szerveztek. E sorba jól illeszkedik Rékasi Károly estje is.

A József Attila Színház művésze először 2010 decemberében a budapesti Thália Stúdióban állt közönség elé e műsorával. 2015-ös balesete értelemszerűen megakasztotta az előadásfolyamot, de aztán újra sok fővárosi és vidéki helyszínen volt látható, eljutott a forrásvidékre is. Az előadást Wass Albert levelei, versei, prózai művei alapján Koltay Gábor állította össze. Nagymértékben épített az ugyancsak általa rendezett és szintén Rékasi Károly főszereplésével 2007-ben készült Adjátok vissza a hegyeimet! című film montázsaira és az előadás hangulatával szinkronban lévő zenei betétekre.

A Szerelmem, Erdély cselekménye – ha egyáltalán lehet erről beszélni egy konkrét dokumentumokra épített hosszú monológ esetében – az 50-es évek elején kezdődik az Egyesült Államokban. Oda vezet vissza, ahol 1944-es németországi emigrációját követően csaknem ötven esztendeig élni kényszerült.

A produkció íve elsősorban a Wass Albert számára fontos asszonyoknak írott, egy bőröndből előkerülő sárguló levélmásolatok részleteire épül. Első felesége és öt gyermekének édesanyja – a hamburgi származású unokatestvére – Siemers Éva volt, s ezért tiszteli, kedvesnek titulálja, de akitől 1952-ben elvált és még abban az évben házasságot között Elizabeth Mc Olainnel. A harmadik hölgy, a jelek szerint Wass Albert legnagyobb szerelme Éltető Marianne volt, aki a neki címzett drága Cikének, Cikécskének szólít. Többször is megjelenik Szeleczky Zita színésznő neve, fényképe is, aki sokáig Argentínában, majd Amerikában élt és mindent megtett Wass Albert műveinek népszerűsítéséért, s szorosan együttműködött az alkotóval a magyarságtudat erősítéséért, a nagyvilágba szétszóródott, az anyaországban maradt, illetve a Kárpát-medencében található honfitársai együttműködése érdekében vívott következetes harcában.

Fotó: Beküldött fotó

Az előadás mindenekelőtt Wass Albert évtizedeken át tartott vívódásaival, a megkapaszkodással, az életben maradással járó szüntelen lelki és szellemi gyötrelmeivel foglalkozik. Egy olyan távolba kényszerült ember fájdalmaival, aki másfél millió amerikás magyarból mindössze hétszáz előfizetőt sikerült szereznie könyveire. Koltay Gábor és Rékasi Károly értelmezésében egy személyben két szereplője van az összeállításnak. Nem csupán a költő, az író szólal meg drámai erővel, hanem egy huszonegyedik század eleji, azaz egy napjainkbéli férfiember is, aki belehelyezkedve Wass Albert gondolat- és érzelemvilágába próbálja megérteni és bemutatni azokat az erkölcsi és esztétikai értékeket, amelyeket az életmű képvisel. Arra törekszik, hogy minél többekhez jussanak el a regények, versek fajsúlyos mondatai s kinyíljanak a szívek az élet, a természet kincsei, a tavaszonként pirosba öltöző pipacsok, az őszönként lehulló falevelek, erdők, mezők szépségei okán.

Magyarország a hazám, de Erdély az otthonom: e vallomás igencsak hangsúlyos gondolata Wass Albert szellemi örökségének és Rékasi Károly estjének is. Az empatikus, ihletett pillanatok sorát felszínre hozó előadásmódon érződik, hogy a színművész számára is követendő – ha úgy tetszik példa – a Wass Albert képviselte értékrend. Szájából igencsak hitelesen hangzanak az ismert sorok: „…A víz szalad, a kő marad, / a kő marad.”…mert elfut a víz, és csak a kő marad, / de a kő marad.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!