népmesék

2019.10.05. 19:45

Varázslattal fűszerezi történeteit a fiatal ilinyi mesemondó

Mesékre mindig is szükség volt, és lesz is, míg világ a világ, ezért egy jó mesemondó nagy kincs minden közösségben.

Sziládi Krisztina

Tóth Bernadett már évek óta rendre elvarázsolja az őt hallgató közönséget Fotó: Torjay Attila

Nemcsak a gyerekek vágynak a varázslatra, a borzongásra, a csodák átélésére, de mi magunk, felnőttek is. Népmeséinket hallgatva gyönyörű nyelvünk valóságos kincseskamrája tárul fel előttünk, ugyanakkor a magyar ember észjárása is megtanulható mesehallgatás közben.

Az Ilinyben élő Tóth Bernadett mesemondó mester fiatal kora ellenére már évek óta rendre elvarázsolja az őt hallgató közönséget magával ragadó stílusával és régi korok történeteivel. Amikor egy mesemondót magunk elé képzelünk, inkább egy idősebb néni vagy bácsi képe jelenik meg előttünk.

Tóth Bernadett azonban egy a húszas évei közepén járó fiatal lány, kedves megjelenésével rögtön elnyeri az őt hallgatók rokonszenvét. A népmese az élőbeszéd művészete. A mesélést kísérő gesztusok és mimika a mese részesévé teszi a mesemondót és a hallgatót is, az ilinyi lány pedig tudja, hogyan kell az ujja köré csavarni a hallgatóságot.

Tóth Bernadett már évek óta rendre elvarázsolja az őt hallgató közönséget Fotó: Torjay Attila

– Óvodás koromban a nagymamám mindig mesélt nekem – emlékszik vissza Bernadett. Az első mesémet is tőle tanultam. A Makrancos lány a szilvás gombócról szól, s mama annyiszor mesélte, hogy megjegyeztem. Egy falunapon aztán kiálltam a színpadra és elmeséltem, persze hatalmas sikerem lett. Gyerekként nagyon tetszett, hogy megtapsoltak, így nem maradt el a folytatás.

A mesemondó lány tizenhárom éves korában kapott hivatalos oklevelet a tudományáról. Adódik a kérdés: hogyan válhat valakiből mesemondó mester?

– Úgy, hogy sok mesemondó versenyen vesz részt. Miután bejártam a fél országot és számtalan megmérettetésen megfordultam, a felvidéki Rozsnyón nyertem el a mesemondó mesteri címet egy versenyen – mondta Bernadett.

A fiatal hölgy azóta is töretlenül szórakoztatja a csodákra, furfangos történetekre, olykor pajzán históriákra éhes embereket falunapokon és mindenféle egyéb rendezvényeken.

Sok mese van még a tarsolyában, a nagymamáktól hallott szép történeteken kívül is. Például sok népmesegyűjteményből származó darabbal is megörvendezteti hallgatóságát. Aki nem hiszi, járjon utána.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában