kezdeményezés

2019.10.19. 06:40

Új fák telepítésébe kezdtek a salgótarjáni lokálpatrióták

Összefogva a VGÜ Kft. és a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársaival, a Salgótarjáni Lokálpatrióta Egyesület városszerte új fák telepítéséhez kezdett a napokban, amivel nemcsak a várost szépítik, de az ifjúságnak is jó példát mutatnak és összekovácsolják a közösséget.

Kakuk Klaudia

Elsőként a Rákóczi út mentén ültettek ki új fákat Fotó: L. B.

Vasárnapi kezdeményezésük első helyszíne a Rákóczi út mentén a Pécskő Áruház előtti fasor volt, ahol a kitört és korhadás előtt álló fákat újakkal pótolták, így állították helyre az eredeti állapotot. A helyszínen számtalan civil segítette a szakembereket, köztük gyerekek is, akik nagy lendülettel álltak neki az ásásnak – látszódott rajtuk a lelkesedés, a jókedv, ahogy a felnőttekkel együtt sikeresen kiemelték a kemény munka által előásott, elszáradt gyökereket.

Az egyesület birtokában lévő további facsemetéket a jövőben iskolák, óvodák, játszóterek környékére ültetik szét– mondta el Simon Gyula, a Salgótarjáni Lokálpatrióta Egyesület elnöke. Hozzátette: ezt a tevékenységet már hónapok óta végzik folyamatosan. Fő céljuk elsősorban a figyelemfelkeltés, miszerint nem nagyokat kell álmodni, inkább apróbb álmok konkrét megvalósításával kell kezdeni a változást. Kiemelte: az egyesület csapata már megannyi tettel hozzájárult a város szépítéséhez-építéséhez.

Elsőként a Rákóczi út mentén ültettek ki új fákat Fotó: L. B.

– Régóta kitűzött feladatunk lenne az itt lévő kiszáradt fák cseréje, jelenleg azonban munkaerő híján vagyunk, így természetes, hogy megpróbálunk az ilyen kezdeményezések mellé állni a további együttműködés reményében. A helyiekkel való összefogásban látjuk a jövőt – mondta Majkút Gabriella, a Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársa.

Simon Gyula, a Salgótarjáni Lokálpatrióta Egyesület elnöke elmondta: a hétvégi eseményekhez egyre több civil csatlakozik, köztük rengeteg család, akik egyfajta hétvégi kikapcsolódásként tekintenek a munkára, ami egyben a fiatal nemzedéknek is példaként szolgál és összekovácsolja a helybélieket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában