támogatás

2021.05.24. 15:00

Támogatja az önkormányzat a nagylóci családokat

A település önkormányzata az idei évtől gyermekszületési támogatást nyújt a nagylóciaknak.

L. J.

– Nagy öröm, ha új jövevény érkezik egy családba, ugyanakkor költségekkel is jár egy kisbaba fogadása, ellátása. Ilyenkor minden anyagi támogatás jól jön a családnak. Ennek az egyik formája, hogy a település polgármestere gyermekszületési támogatásra való jogosultságot állapít meg az újszülöttek után – mondta el lapunknak Szalai Gábor, a község polgármestere.

Szalai Gábor továbbá kifejtette, hogy az önkormányzati rendelet alapján a támogatásra azon szülők, valamint gyermekek jogosultak, akik a kérelem benyújtásának időpontjában nagylóci lakóhellyel rendelkeznek, illetve életvitelszerűen ott tartózkodnak. Emellett a családban az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének ezer százalékát nem haladhatja meg. Az egyszeri hozzájárulás összege ötvenezer forint. A támogatást kiterjesztették az idei teljes évre, így az 2021. január 1-től hatályos. A kitöltendő űrlapot a polgármesteri hivatalban lehet igényelni, illetve majd benyújtani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!