útbaigazítás

2021.05.24. 11:00

Táblák könnyítik az eligazodást Drégelypalánkon

A Drégelyvár Alapítvány tagjai a napokban megbeszélést tartottak Drégely vára fejlesztésével kapcsolatban.

L. J.

– A találkozón jelen volt Dombai Gábor, a Drégelyvár Alapítvány elnöke, Teszáry Hanga kuratóriumi tag, Lukács Ákos, a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ tárlatvezetője, Záhorszki Mónika grafikus és Bényei Krisztián, valamint a kivitelező – mondta el portálunknak Pásztor Ildikó, a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ ügyvezetője. Hozzátette: – A megbeszélés témája az volt, hogy a közeljövőben padokat, asztalokat, valamint információs és irányjelző táblákat helyezünk ki Drégely vára környékére. Ugyanis gyakran tapasztaljuk, hogy a látogatók nincsenek tisztában azzal, hogy kétféleképpen is eljuthatnak a várba.

A tervek szerint a két feljárónál vártérképes információs táblákat helyeznek ki, amelyek felvilágosítást adnak a vár részeiről, a könnyebb és nehezebb megközelítéséről.

Padokat, asztalokat, információs és irányjelző táblákat helyeznek ki a vár környékére
Fotó: Beküldött

– Látogatásaink során azt tapasztaljuk, hogy manapság már nem jellemző, hogy turistatérképet hozzanak magukkal a látogatók, így kevésbé tudják beazonosítani a környéket. Ezen okból kifolyólag a felső várban két darab úgynevezett panorámatáblát helyezünk el, amelyek megkönnyítik majd az eligazodást és fontos információkat tartalmaznak a környék településeiről, hegyeiről és a környező várakról. Emellett további irányjelző táblákat is készíttetünk, amelyek segítenek a tájékozódásban – mondta Pásztor Ildikó, aki szerint ezzel régi vágya teljesül majd az alapítványnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!