Programajánló

2018.08.07. 15:26

Sztárfellépők, versenyek gondoskodnak a jó hangulatról Bujákon

Idén immár harmadik alkalommal rendezik meg a helyi romanapot augusztus 11-én, szombaton.

Nagy Orsolya

Fotó: Shutterstock

Az esemény keretében családi napot is szerveznek, amelyet Borbély Gábor, a község polgármestere nyit meg. Az egész napos rendezvényen a szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg, akik számára számos programmal és foglalkozással készültek. Először főzőversenyt tartanak, ahol finomabbnál finomabb ételeket készítenek el a vállalkozó szelleműek. Az apróságok számára lesz többek között ugrálóvár, arcfestés, motorozási lehetőség, valamint táncverseny is. Később pedig nyereményeket adnak át a legjobbaknak. Összesen három kategóriában nyújtanak át elismeréseket, így díjjal térhet haza az, aki a roma közösségért a legtöbbet tett, a legaktívabb roma fiatal, illetve az a gyermek, aki a legjobban tanult. Természetesen sztárvendégekből sem lesz hiány, akik idén a Karaván együttes és L.L. Junior lesznek. Színpadra lép továbbá az Apraja-Nagyja Tánccsoport, valamint a Romungro Tánccsoport is. Az eseménynek a helyi sportpálya ad majd otthont.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában