Szécsény

2018.12.11. 19:58

Színes, jó hangulatú gálaműsorral ünnepelte 20. évfordulóját a Palóc Néptáncegyüttes

Mindazok, akik ott voltak a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes “Essentia – 20 Esztendő Legjava” címmel, a közelmúltban megrendezett jubileumi gálaműsorán, hangulatos, színvonalas, élményekben gazdag estének lehettek a résztvevői.

Szenográdi Ferenc

Húsz évvel ezelőtt alakította meg Őze János az egyesület elnöke és Hájas Tibor művészeti vezető a Palóc Néptáncegyüttest a városban. A 2018-as jubileumi év méltó módon történő megünneplésének a jegyében telt. Februárban a Kubinyi Ferenc Múzeum dísztermében Wass Albert munkásságának zenés, táncos, irodalmi összeállítással állítottak emléket.

Elismeréseket vehettek át

2016-ban Ádám József és dr. Bárány Dávid táncosok javaslatára a Palóc Néptáncegyüttes megalapította a Kail Csaba-díjat. Az elismerést azok a táncosok kaphatják, akik öt-, tíz-, tizenöt-, vagy húsz éven át aktív tagjai a tánccsoportnak. Az ünnepségen került sor a díjak átadására, melyet Halmosi György és dr. Bárány Dávid az egyesület alelnöke adott át ötéves palócos tagságáért Kurucz Boglárkának, tízéveset Szeles Gusztávnénak és Szeles Gergőnek, a húszéveset Huszár Krisztinának, Simon Zsuzsának, Szabó Andreának, Őze Jánosnak. A műsort követő állófogadáson, megyénk néptánccsoportjának a vezetői gratuláltak és ajándékkal kedveskedtek az ünnepelteknek.

A táncművészet világnapján, ünnepi gálaműsorukon vendégük volt a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes. A művelődési ház aulájában, Takarásban címmel nyílt kiállítás, amely az elmúlt két évtized történéseit mutatja be. Három utánpótláscsoportjuk Aprók Tánca című műsorával bizonyította, hogy a fiatalok is szeretik a néptáncot, van utánpótlása a felnőttcsoportnak. Továbbá szerepeltek a Dobroda Zenekar szécsényi lemezbemutató koncertjén.

A gálaműsorra zsúfolásig megtelt a nézőtér. Az együttesnek az elmúlt húsz év alatt 123 táncosa volt, közülük 73-an léptek színpadra a gálán. Huszonegy alkotó kéttucatnyi színpadi művét, az elmúlt húsz esztendő esszenciáját mutatták be. Térben és időben történő utazásra hívták a közönséget, amelyen a Kárpát-medence néptánckultúrájának sokszínűségét lehetett nyomon követni.

 

„Isten áldja meg a húszéves Palóc Néptáncegyüttest” – kezdte köszöntőjét Balla Mihály országgyűlési képviselő. Annak a reményének adott hangot, hogy továbbőrzik népi kultúránk leglátványosabb részét, a néptáncot. Szólt arról, hogy számunkra a magyar kultúra, a népköltészet, a népzene, a népi irodalom, a néptánc olyan gyökerek, amelyből a magyarságunk táplálkozik.

Stayer László Szécsény város polgármestere üdvözlő szavaiban kiemelte az együttesen belüli jó közösségi hangulatot, azt, hogy magas fokú, színvonalas munkát végeznek. A város büszke a táncosaira. Bejelentette, hogy az önkormányzat 200 ezer forinttal támogatja az egyesület munkáját, amelyet a közönség nagy tapssal fogadott.

 

A Palóc Néptáncegyüttes megalakulását követő évben a vállalkozók létrehozták a Szécsényi Népművészeti Egyesületet, amely szervezeti és anyagi hátteret biztosított a táncosok részére. Jelenlegi elnökük, Halmosi György a szécsényi Palóc Coop Zrt. vezérigazgatója, megköszönte az alapítóknak, Majoros Istvánnak, Vizi Zoltánnak, Bagó Istvánnak, Bakos Lászlónak a kezdeményező és támogató munkát. Felidézte az elmúlt húsz év legemlékezetesebb eseményeit. Végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt két évtized alatt támogatták az egyesületet.

Az est nyitányaként Rimóci táncokat láthatott a közönség, amelyet a Rimóci Rezesbanda kísért Terék József közreműködésével. Énekelt Varga Ivett, Bablena Ferenc. Az egyesület művészeti vezetője, Paluch Norbert által összeállított színvonalas műsor kivívta a közönség elismerését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!