jegyzet

2019.02.28. 14:21

Szabad percek

Akad olyan történet, amiből nagyon sokat tanulhat a lurkó.

Szabó Rita

Forrás: Shutterstock

A közösségi oldalakon ma már mindenki, akár arc nélkül is formálhat véleményt, sőt vitatkozni is előszeretettel szoktak egy-egy interneten megosztott cikk alatt. Legutóbb két édesanya civakodására lettem figyelmes a világhálón, különböző gyermeknevelési szokásaik miatt éles vita alakult ki közöttük.

A kérdés az volt, mivel tudja kicsit lekötni csemetéje figyelmét, ameddig mással kell foglalatoskodnia. Sok felmérés bizonyítja már, hogy a gyermekekre káros hatással van a gyakori mesefilmnézés, vagy a televízió előtti mindennapi üldögélés. A vitatkozó anyák közül az egyikük nem látott semmi kivetnivalót gyermeke tévénézési szokásaiban, viszont a másik anyuka egy percre sem engedi, hogy a porontya mesefilmeket nézzen!

Sok anya számára felüdülés, ha a gyermeküket leköti a televízió és jut számukra néhány szabad perc. Viszont eközben arra sem figyelnek oda, hogy mi az, ami annyira leköti gyermeküket… Sokan elfelejtik, hogy a csemeték még nem úgy élik meg amit a tévében látnak, mint a felnőttek. Ők még nem tudják, mi a valóság és a film közötti különbség, ezért rémálmokat, sőt akár agresszivitást is eredményezhet az a néhány perc, amit a gyermek felügyelet nélkül tölt a televízió képernyője előtt.

Úgy hiszem, nincs szükség a mesefilmektől való teljes eltiltásra, főleg, hogy bőven akad olyan történet is, amiből nagyon sokat tanulhat a lurkó. A tartalom az, amire minden szülőnek rendkívül fontos az odafigyelése…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában