Rossz mozdulat

Néha fáj belegondolni, hogy repül az idő... Már egy évtized is elmúlt azóta, hogy felsorakoztunk a középiskolai osztálytársaimmal és megkaptuk a végzősöknek járó szalagot az osztályfőnökünktől.

Emlékszem, hogy hiába közeledett vészesen az érettségi vizsga, minket mégis az avatóbálra betanult tánckoreográfia tartott izgalomban. Hosszú időbe telt mire sikeresen elsajátítottuk a lépéseket, ezért voltam különösen lámpalázas a megmérettetés előtt… és egyszer csak ott álltunk a színpadon és felgördült a függöny.

Már a zene megszólalása előtt nagyon rossz előérzetem volt, de gondoltam biztos csak a nyilvános szereplés szokatlansága miatt szorongok. Aztán a nagy pörgés-forgás közepette volt egy mozdulat, amikor az egész osztálynak egy emberként le kellett volna guggolnia. Kellett volna, ha nem rontom el a lépést és nem maradok állva!

A közönség füllel hallhatóan jót mulatott a bakin, amelynek fájó emléke bennem még sokáig megmaradt annak ellenére, hogy semmilyen tragédia nem történt. Mi több, a produkciónk annyira népszerű volt, hogy még egyszer – akkor már hibátlanul – ellejthettük a modern táncot. Akárhogyan is volt, egy kis idő elteltével túltettem magam az eseten és levontam belőle a következtetést: a hibák ugyan kellemetlenek, de hosszasan rágódni rajtuk nincs értelme. Hamar ránk virrad a másnap, amikor új alkalom nyílik rá, hogy kijavítsuk, amit előző nap elvétettünk.