szeretet

2019.01.22. 17:30

Példás családi életet élnek a szécsényi Valkárék

A család az életünk alapja, értelme, a boldogság forrása; a gyermek számára a legnagyobb ajándék a testvér, vallják Valkárék, akik három gyermeket nevelnek.

Szenográdi Ferenc

A munka és a gyermekáldás az, ami életet ad mindennapjaiknak, megélik a nagycsalád örömét

Forrás: N.M.H.

Fotó: Szenográdi Ferenc

A férj, Valkár Béla elmondta: bár neki csak egy testvére van, de az édesanyjáék tizenegyen voltak testvérek, ezért átérzi, hogy mit jelent ilyen sok gyerek. Nagyapja elismert ember volt Szécsényben, a feleségével együtt összetartotta ezt a nagy családot. Örömet jelentett számukra a sok gyermek. Valkár Béla és felesége, Kail Mónika, húsz évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent. A házaspár a háromgyermekes család híve.

A gyerekek maradjanak helyben

– Jó érzés, hogy két gyermekemmel, Csanáddal és Csengével együtt vagyunk a színpadon, egy tánccsoportban táncolunk. Zétény a Kispalócok Táncegyüttes tagja – mondta az édesanya. Mónika testvére Csaba, alapítótagja volt a Palóc Néptáncegyüttesnek, sajnos már nincs közöttünk. Szép gesztus volt az együttes részéről, hogy tiszteletére megalakították a Kail Csaba-díjat, amelyet elsők között a testvére, Mónika vehetett át. A gyermekek jól érzik magukat otthon, a családi légkörben, nem vágynak el. Osztálytársaikkal és a táncosokkal tartják a kapcsolatot, időnként összejönnek Valkáréknál vagy egy másik családnál.

– Lokálpatrióták vagyunk, jól érezzük magunkat a városban. Szécsényinek, palócnak, magyarnak valljuk magunkat. Szeretnénk, ha a gyermekeink is itt maradnának a városban, menjenek ki külföldre egy rövid időre, tapasztalatcserére, de aztán jöjjenek haza és itthon kamatoztassák tudásukat, tehetségüket – mondta az édesapa.

– Jelenünk a család, a mindennapok örömének forrása, a jövő a gyermekeinké, akik továbbviszik az életet, azt a kultúrát, amivel megismerkednek, a közösségi szellemet, az egymás iránti tiszteletet, szeretetet, mindent, amit a családban kapnak – fogalmazott az édesapa. – Sok házaspár azt vallja, azért vállalnak csak egy gyermeket, hogy annak anyagilag mindent biztosítani tudjanak. Véleményem szerint nem az anyagiakra, a szeretetre kell helyezni a hangsúlyt. Arra, hogy a gyermekeink megszeressék a munkát és azon keresztül meg tudják valósítani önmagukat – vallja az édesanya.

A Valkár család mindennapjaiban ezek az értékek szép lassan egymásra rakódnak. Nevelési ars poeticájuk a közös együttlét, a gyermekek bevonása a családi munkába és lehetőséget biztosítani számukra az egyéni képességeik kibontakoztatására. Csanád 18 éves, az idén érettségizik, Csenge 15, a legkisebb gyermekük Zétény pedig 12 éves. Valamennyien a helyi keresztény iskolában tanulnak. Emellett kiveszik részüket az otthoni munkából is, többek között a baromfiak etetése az ő feladatuk. Nemcsak Csenge, de a két fiú is segít az édesanyának a főzésben, sütésben. Ezek a tevékenységek azok, amelyek a legjobbak a közös beszélgetésre, az együttlétre. Másfél hektáros gyümölcsösük gondozásában szintén részt vesznek a gyermekek. Az édesapa büszkén újságolta, hogy még Csenge is tud dolgozni a motoros kaszával. Az édesanya nagyon szép, kedves ajándékot kapott karácsonyra a lányától, sálat kötött a részére.

A reggeli készülődés, az állatok etetése után elcsendesedik a családi ház. A gyermekek elmennek az iskolába, a szülők a munkahelyükre. Az édesapa agrármérnök, a Mezőgazdasági Agrárkamaránál mezőgazdász. Az édesanya közgazdász, könyvelői irodája van Szécsényben. Este ismét benépesedik a Dózsa György úti lakás. Az esti teendők mellett szakítanak időt a közös játékra, szórakozásra is. Csanád műszaki érdeklődésű, de szeret lovagolni, éppúgy, mint a húga, aki a korcsolyázásnak is hódol, Zétény pedig a sakkozást kedveli. Az édesapa kivételével mindenki tagja a helyi Palóc Néptánc Együttesnek.

A munka és a gyermekáldás az, ami életet ad mindennapjaiknak, megélik a nagycsalád örömét
Fotó: Szenográdi Ferenc / N.M.H.

A Valkár házaspár ráadásul egy csángóföldi keresztgyermeket is vállalt, akit rendszeresen segítenek anyagilag, és bár már személyesen is találkoztak, jobbára levélben tartják a kapcsolatot. Valkár Béla szerint a családi élethez hozzátartozik a viccelődés, a jó humor. Megítélésük szerint nincs az a család, ahol az évek során ne lenne pár kisebb konfliktus, összekoccanás, valamilyen probléma, de ezeket közös megértéssel, megbeszéléssel meg lehet oldani.

A család minden évben időt szakít arra, hogy együtt kiránduljon, üdüljön. Ahogy a férj mondta, kedvenc úti céljuk a határon túli egykori magyar vidék. Jártak már Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján is. Azt szeretnék, hogy a gyermekeik is megismerjék az egykori Magyarország építészeti, természeti szépségeit. Persze miután a gyermekek nagyobbak lettek, a házaspár kettesben is elutazik pár napra pihenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!