OKTATÁS

2019.04.16. 14:00

Pécsi mesterkurzuson is részt vehet az ifjú szécsényi zongorista

Határozott elképzelése van a jövőről a szécsényi Sánta Dánielnek. A Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium hetedik osztályos diákja a zenei pályát szeretné élethivatásul választani. – Szeretném, ha a zene végigkísérné az életemet – mondta.

Szenográdi Ferenc

Sánta Dániel és Lévárdi Beáta zongoratanárnő.

Forrás: N.M.H.

Fotó: Szenográdi Ferenc

Ez irányú szeretete, tehetsége, családi örökség, hiszen édesapja is zenebarát, gitáron játszik. A fiú öt éve tanul zongorázni a helyi alapfokú művészeti iskolában, Lévárdi Beáta tanárnő tanítványa. – Szorgalmas, tehetséges, muzikális, a zenei pályára készülő fiú. Nagy empátiával rendelkezik, zongorázás közben átéli a zenét – vélekedett róla a tanárnője.

Harmadikok lettek négykezesben

Az elmúlt évek alatt számos zongoraversenyen vett részt, ahonnan érmekkel, díjakkal tért haza. Tavaly az egri országos négykezes zongoraversenyen társával, Holecz Martinnal a harmadik helyen végeztek. Az idén a tizenötödik országos zongoraverseny elődöntőjén – ahol négy megye fiataljai mérettettek meg –, magas pontszámmal megkapta a zsűri nívódíját, és ott lehetett az országos döntőn. A március végén megrendezett országos döntőn a zsűri dicséretben részesítette és meghívta a nyári pécsi mesterkurzusra.

Dániel számára a zene öröm és munka is egyben. – Amikor otthon leülök a zongora mellé, az kikapcsolódást jelent a számomra. Öröm, amikor érzem a hangversenyeken, hogy a közönség is velem együtt éli át a darabot. Viszont napi négy órát folyamatosan játszani, új darabokat tanulni már egyfajta munka. Azonban mindezt jó érzéssel teszem, mert szeretem a zenét – mondta.

Dániel a zenélés mellett sportolni is szeret, szívesen kézilabdázik és focizik. – Fontos, hogy az érzelmi világunk, a lelkünk harmóniája mellett a fizikai állóképességünk is meglegyen – bölcselkedett a jeles tanuló.

A tehetséges fiatal reálisan ítéli meg a jövőjét. Tudja, ahhoz, hogy elérje célját, nagyon sokat kell tanulnia, gyakorolnia. Tisztában van azzal, hogy a tehetség kevés, ha nem párosul hozzá akarat, szorgalom, kitartás. Sánta Dániel azonban rendelkezik ezekkel az adottságokkal.

Sánta Dániel és Lévárdi Beáta zongoratanárnő.
Fotó: Szenográdi Ferenc / N.M.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!