Művészet

2018.12.06. 10:53

Panorámás fotósokat látott vendégül a megyei klub

Cs. B.

Érdeklődők

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Hegedűs Márk

A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület – azon túlmenően, hogy rendszeresen bemutatkozási lehetőséget, fórumot biztosít saját tagjai és a környékben, a megyében élő és alkotó fotográfusok számára – sok, úgymond vendégkiállítást is szervez a József Attila Művelődési Központban működtetett fotóklubban. Ezek érkeznek alkalmasint határainkon túlról, avagy Magyarország számos vidékéről.

Érdeklődők
Fotó: Hegedűs Márk / Nógrád Megyei Hírlap

Ez utóbbiak közé sorolandó a közelmúltban megnyílt tárlat is, amelyen a dunaújvárosi Panoráma Fotóegyesület tagjainak képei láthatók. A tizennyolc főt számláló alkotóközösség 2015-ben alakult egy már meglévő, a fotózás iránt érdeklődő baráti körből. Az eltelt három év során igyekeztek minél gyorsabban, szervesebben beépülni a dunántúli város kulturális életébe s számos kiállításon, fotótúrán is szerepeltek. Az utóbbi keretében jártak Prágában és két alkalommal is részesei voltak a medvesi maratonnak. Innen ered a vendéglátókkal való ismeretség, barátság.

Az egyesületet a salgótarjáni megnyitón hárman – Pálfi László elnök, továbbá D.-né Horváth Aranka és Nagy Erika – képviselték személyesen is. A képeikből rendezett tárlat immár a 498. kiállítás a helyi fotóklub 1970 óta jegyzett kiállítástörténetében. Ez azt jelenti, hogy közeledik az 500. bemutató, amelyet az új év januárjában, a magyar kultúra napja tiszteletére terveznek megrendezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!