jó hangulat

2019.05.28. 06:54

Összefogás jellemezte a pásztói roma napot

Színvonalas táncműsorral, finom ételekkel és sztárvendégekkel várták a környékbelieket a nemrégiben tartott pásztói roma napon.

Tóth-Nagy Orsolya

Beküldött fotó

Roma családi napot tartottak a közelmúltban a településen az Integrációs közösségfejlesztés Pásztón elnevezésű projekt keretében. A rendezvénynek a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Ház adott otthont.

– Nemzetiségi, valamint a magyar kultúra számára hozzáadott értéket képviselő színvonalas előadással készült a helyi pásztói roma közösség a szakmai vezetővel és a projektben részt vevő szociális munkások segítségével – mondta el lapunknak Váczi Tünde, a projekt koordinátora és szakmai vezetője.

Segítik őket

Csaknem százharmincmillió forintos támogatást nyert el még korábban a helyi önkormányzat. A beruházás által szeretnék erősíteni a társadalmi együttműködést különféle komplex programokkal. A projekt célcsoportja a városban élő hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű személyek. Nagy szükség van a nehéz sorsú tanulók fejlesztésére és a továbbtanulási esélyek növelésére is, az iskolából történő lemorzsolódások csökkentése érdekében. A pályázat keretében valósult meg a roma családi nap, de még számos programmal készülnek a jövőben.

Hozzátette: igazi közösségként, formabontó eszközökkel és nagy összefogással, sok munkával vonták be programjaikba a helyi családokat.

– Igazán családias jellegű, nagyon jó hangulat jellemezte a nap egészét. Már a kora reggeli órákban berendezkedtünk és Bodrogi István, a város alpolgármestere segítségével közösen készítettünk gulyást mintegy háromszáz főre, de finom süteményekben sem volt hiány – idézte fel Váczi Tünde.

Mint elmondta, ebből a különleges alkalomból táncegyüttest alakítottak Romane Bisori néven. Szeretnék, ha ez az együttes más, hasonló jellegű rendezvényeken is bemutathatná tudását.

– A családokból és otthonról hozott hagyományos tánclépéseket, a népi kultúrát meg kell őrizni, mert ez ma már olyan kincs, amelyre ha nem vigyázunk, örökre elveszik a következő felnövő nemzedék számára – osztotta meg lapunkkal a vezető, aki arra is kitért, hogy a próbákat az ideiglenes közösségi házukban tartották.

Balról: Káposzta Csaba önkormányzati képviselő, László Judit, Bódi Margó és Farkas Attila polgármester, Beküldött fotó

Mivel a tánccsoport tagjai a helyi általános iskolába járnak, így a délutáni tanodajellegű foglalkozások után tudtak gyakorolni. A sok munkának köszönhetően igazán különleges műsort sikerült összeállítani a roma napra.

– Az esemény alkalmat adott az ünneplésre és arra, hogy megmutathassuk magunknak és a városnak, hogy van mire és van kire büszkének lenni – mondta Váczi Tünde.

Bódi Margó fiatal rajongói körében, Beküldött fotó

A rendezvényen fellépett még a Nagylóczi Piros Rózsa néptánccsoport, valamint Klajbán János és a Kályi Chirikli salgótarjáni roma hagyományőrző együttes is. A fő műsorszám pedig Bódi Margó, Bódi Guszti és Bódi Csabi fergeteges előadása volt, akikkel, mint példaképekkel, kötetlen beszélgetést is folytattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!