Ásatás

2018.10.15. 06:53

Ősi templomot tártak fel Bujákon

Egy hónap után véget értek az ásatási munkálatok a település mellett található Szent Márton-hegyen.

T.-N. O.

Az Árpád-kori templom alapfalai a feltáráson, Fotó: Torjay Attila/N.M.H.

– Ezen a területen mindig is tudtuk, hogy egy ősi templom maradványai vannak, de szerettünk volna minél többet megtudni arról, hogy mi is volt ott pontosan – mondta portálunknak Borbély Gábor, a falu polgármestere.

Látnivalóban nincs hiány

A településen nyolc nevezetesség található, így a turisták gyakran választják kirándulásuk helyszínéül. Ilyen például a várrom, a Glatz Oszkár-hagyaték, a Sasbérc-kilátó, a kálvária, a Szent-Márton-templom, a káponka, de a bujáki népviselet is híres. A felsoroltak egy része nógrádikum is. Az ásatásoknak köszönhetően újabb érdekes látványossággal bővülhet a falu turisztikai kínálata.

Hozzátette: ez a maga nevében egy kuriózumnak mondható, mert olyan jellegzetességeket mutat, amelyek eltérnek a megszokottól. A feltárást egyébként a bujáki önkormányzat a Palócföldért Egyesülettel karöltve kezdeményezte, a munkálatokat pedig a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum munkatársai és régészhallgatók végezték.

– A szakemberek egy késő Árpád-kori, mintegy 800–900 éves templom ép állapotban lévő maradványait tárták fel. Az épület nagyjából észak-déli tájolású, kőfalai valamikor színezettek lehettek és egyes megtalált faragott kőkockák boltíves kiképzésre utalnak – közölte a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a munkálatokat követően a romokat geotextillel takarták le és visszaföldelték.

Az Árpád-kori templom alapfalai a feltáráson, Fotó: Torjay Attila/N.M.H.

A falu vezetője kitért arra is, hogy a feltárás során kiderült, hogy a romoktól mintegy ötven méter távolságra lévő domb alatt további maradványok vannak, amely feltehetőleg egy korabeli kolostor volt.

– Jelenleg nincs pénz a konzerválásra, de szeretnénk újra feltárni a területet pályázati támogatásból. Keressük az erre szánt forrásokat, ha pedig meg lesz, akkor ismét elkezdik a szakemberek a munkálatokat – közölte Borbély Gábor, aki elmondta, hogy ugyan sok kérdésre kaptak választ, de egyre több van, amely megválaszolatlan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!