közmunka

2019.03.25. 14:00

Öröm és üröm is a létszámkérdés a közfoglalkoztatásban

Csökken a közmunkások száma országszerte. Kedvezőbb fizetést kap az, aki elhelyezkedik egy normál állásban. A településeken viszont elkél a dolgos kéz...

Lászlók Judit

Hiányuk világít rá igazán a jelentőségükre... – jó, ha van, aki két kezével is tesz a közösségért

Forrás: N.M.H.

Fotó: Hegedűs Márk

A munkaerőhiány jelentős szerepet játszik a csökkenésben, hiszen kedvezőbb fizetést kap az, aki elhelyezkedik egy normál állásban. Általában azok maradnak a közmunkaprogramban, akik nem tudnak munkát vállalni máshol egészségügyi, családi vagy egyéb okok miatt.

Keveslik a közmunkások számát

Varsányban a közmunkások száma a felére csökkent, hiszen hatvankét főt alkalmaznak, ebből harminchárom a falugazdaság munkáját segíti.

– Természetesen örülünk annak, hogy az emberek el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon – mondta Kanyó Judit, Varsány polgármestere. A településen immár kevesebb munkással, de el tudják végezni a feladataikat. Aztán Magyargécen is kevesebben fognak dolgozni a programban az elmúlt évhez képest. Velki Róbert polgármester elmondása szerint hetvenkét ember helyett már csak negyvenkettőt tudnak alkalmazni. Nagylócon is kevesebben vesznek részt a közmunkaprogramban, tájékoztatott Péter Gábor, a falu polgármestere.

A Nógrád megyei települések nagy része ugyanannyi fővel vág neki a programnak, mint tavaly. Jobbágyiban húsz személlyel folytatódott a hosszútávú közmunkaprogram. Tavaly is ugyanennyien dolgoztak a községben.

– Természetesen örülünk ennek, hiszen nagyon nagy segítség, mert a közfoglalkoztatottak sok feladatot látnak el – mondta el lapunknak a Schoblocher István, a település polgármestere.

Bárnán is marad a tavalyi létszám, itt ötven fővel fognak tovább dolgozni. Érdemes megjegyezni, hogy a faluban 2014-ben száznyolc embert alkalmaztak, tehát az évek során itt is csökkent a közmunkások száma.

– Fontos, hogy megmaradt a létszám, mert ez nagy segítséget jelent számunkra – mondta Oravecz Roland polgármester, majd hozzátette: – Jónak tartom a közmunkaprogramot, hiszen egyrészt segíti a munkavállalót visszavezetni a munka világába, másrészt lehetőséget nyújt azoknak, akik egészségügyi vagy egyéb körülmények miatt nem tudnak munkát vállalni.

Endrefalva polgármestere, Csóriné Botyánszki Ágnes is hasonlóan vélekedik, ugyanis a településen továbbra is ötvennégy fő dolgozhat a hosszútávú programban.

Hiányuk világít rá igazán a jelentőségükre... – jó, ha van, aki két kezével is tesz a közösségért
Fotó: Hegedűs Márk / N.M.H.

– Természetesen örülünk, hogy ugyanannyian dolgoznak, mint korábban. Ebben a nagy faluban ugyanis szükség van ennyi emberre ahhoz, hogy fel tudjuk számolni az illegális szemétlerakókat és rendben tarthassuk a parkokat, az egyéb fejlesztésekről már nem is beszélve – mondta Csóriné Botyánszki Ágnes.

Beszkid János, Rimóc polgármestere elmondta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan továbbra is 44 fővel folytatódott a közmunkaprogram.

– Nógrádmegyerben sem történt változás, továbbra is ötvenöt közmunkást fognak alkalmazni – jelezte a falu polgármestere, Verbói Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!