lehetőség

2018.11.12. 17:11

Ófalu, új beruházás: cserháti közös piacot hoztak létre Hollókőn

Pályázaton elnyert, negyvenmillió forintos támogatási összegből hoztak létre helyi termelői piacot a településen. Az ófalu új színfoltja helyi termékeket kínál.

Bercsényi Kinga

A világörökségi ófaluban kialakított terület lehetőséget teremt a helyi és környékbeli gazdálkodóknak, őstermelőknek és kézműveseknek arra, hogy megfelelő környezetben értékesíthessék termékeiket és terményeiket.

Közösséget erősít a helyi érték

– A piac megvalósulásának jelentőségét abban látom, hogy a helyi termelői közösségek megalakulásával az itteni termékek fogyasztása fog előtérbe kerülni – mondta beszédében Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke. – A megalakuló piac olyan közösségi tér is, egy olyan közösségi erő, ami összetartja a helyieket. Minden olyan épület, amit megújítunk, minden olyan rendezvény, amin együtt lehetünk, tovább erősíti az összetartozásunkat és egy élhetőbb Nógrád megyét teremt – fogalmazott a közgyűlés elnöke.

A beruházás során egy önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítása, valamint a piacnak helyet adó tér kialakítása, és annak parkosítása történt meg.

A projektzáró ünnepségre és a hivatalos átadásra november 10-én, Hollókő Szent Márton-napi ünnepségén került sor.

A rendezvényen részt vett Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, dr. Becsó Károly országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke is.

– Nagyon régi álmunk volt, hogy legyen egy olyan kicsi közösségi terünk, ahol piacot tudunk tartani – mondta köszöntőbeszédében Szabó Csaba polgármester. – Hollókőn a szigorú szabályozás miatt az ünnepek kivételével nem lehet az utcán árusítani. A most kialakított térrel ezt a hiányunkat szeretnénk pótolni. Mindemellett kiemelendő, hogy a településnek eddig gyenge pontja volt a helyi termékek megléte, amire viszont a turistáknak leginkább igénye van, hiszen elsősorban azt szeretnének vásárolni. Bízunk benne, hogy pár év múlva a helyi piac jelenléte ezen a problémán is segíteni fog.

A polgármester hozzátette, hogy lehetőséget szeretnének adni a környező településeknek is arra: a piacon termékeikkel és áruikkal bemutatkozhassanak.

Az ünnepséget a Szent László Vitézei Egyesület fellépése, valamint a Hollókői Néptánccsoport előadása színesítette. A felújított ingatlant Urus Attila plébános áldotta meg, ezt a nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágása követte.

(Borítóképünkön: A megnyitón fellépett a Hollókői Néptánccsoport is. A piac az első napon sajtokat, gyümölcsöket, mézet, gyógynövényeket kínált, Fotó: F. Z./N.M.H.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!