avatás

2019.06.12. 20:03

Nyugat-Nógrád híre erősödik: szerkesztőséget nyitottunk Balassagyarmaton

Ismét megnyitotta balassagyarmati szerkesztőségét a Nógrád Megyei Hírlap, a megye napilapja. Az Ipoly-parti város arculatához 1994-től 2009-ig hozzátartozott már a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztősége, most hosszabb távra tervezi jelenlétét a kiadó.

Sziládi Krisztina

Forrás: NMH

Fotó: Torjay Attila

A Nógrád Megyei Hírlap fizikai jelenléte mindig is azt tudatta a Balassagyarmaton és a nyugat-nógrádi régióban élőkkel, hogy fontos, tudósításra érdemes részét képezik a megyének. A gyarmati szerkesztőség szerdai újranyitásának is ez az egyik fontos üzenete.

– Nagy nap a mai számunkra – mondta a megnyitóünnepségen Varga Ottó, a lap főszerkesztője. – A Nyugat-Nógrádban zajló változások, a társadalmi, gazdasági fejlődés annyi témát szolgáltat, hogy az ezekről való híradásokat nem lehet Salgótarjánból megoldani. Ez a térség megérdemel egy önálló, saját szerkesztőséget! A megyei napilapok egy megye identitásának fontos részét képezik, és bízom benne, hogy egyre többen érzik ezt így itt is, és élnek majd a Nógrád Megyei Hírlap nyújtotta lehetőségekkel. Nemcsak egy helyiséget nyitunk most itt meg, hanem a megye nyugati felével, Balassagyarmattal együtt élő szerkesztőséget szeretnénk létrehozni, amelyet felkereshetnek az itt élő emberek, elmondhatják gondjaikat, témát adhatnak az újságíróknak, feladhatják hirdetéseiket. Ősztől a térség egy önálló oldalt is kap naponta a lapban, mivel szeretnénk, ha az itteni hírek minél frissebben megjelennének nyomtatásban és az internetes kiadásunkban is.

Balról jobbra: Skuczi Nándor, Medvácz Lajos, dr. Tőzsér Zsolt, Varga Ottó és Pauska Zsolt
Fotó: Torjay Attila / NMH

Medvácz Lajos, a város polgármestere köszönetét fejezte ki a kiadónak és a megyei lap szerkesztőségének azért, hogy ezt a döntést meghozták. Mint fogalmazott, a mai világban nem egyszerű nyomtatott sajtót készíteni.

– Büszkék vagyunk a Nógrád Megyei Hírlapra, bízunk abban, hogy folytatódik a köztünk lévő jó partneri viszony és a jövőben remek hírekkel szolgálunk, hisz’ Balassagyarmat és térsége jelentős gazdasági eredményeket produkál – mondta a polgármester.

Dr. Tőzsér Zsolt, a Nógrád Megyei Kormányhivatal igazgatója hangsúlyozta: megyénk kétpólusú, a két legjelentősebb város Salgótarján és Balassagyarmat. Ezek és térségeik elkülönülnek egymástól, ezért szimbolikus jelentősége van annak, hogy Balassagyarmaton ismét szerkesztőséget nyit a Nógrád Megyei Hírlap kiadója. Az itt élő embereknek, gazdasági szereplőknek ez üzenetértékű jelzés.

Munkatársaink megtekintették az új szerkesztőségi irodát
Fotó: Torjay Attila / NMH

Hozzátette, hogy a magyar kormány eltökélt szándéka a vidék fejlesztése. Ennek naponta számos jelét láthatjuk megyénkben is, fontos tehát, hogy a megyei napilap mindezt – eredeti funkciójának megfelelően – megjelenítse. Felhívta a jelenlét fontosságára is a figyelmet, ami szükséges a hiteles tájékoztatáshoz.

Pauska Zsolt, a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési igazgatója beszédében elmondta: a Mediaworks alig két éve tulajdonosa a Nógrád Megyei Hírlapnak, de magukénak érezték azt a hibát, hogy nem kapott kellő figyelmet a nyugat-nógrádi térség, és amint lehetett, orvosolták a problémát. Célunk, hogy minél több információt, üzleti ajánlatot közvetítsünk a helyi szereplők között, ehhez pedig kell a jelenlét – tette hozzá.

Az eseményen az olvasókat és leendő olvasókat akciókkal, nyereményjátékokkal várta a megye napilapja, akiket még Fehér Zsombor, a Prima és kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band vezetője is elkápráztatott palóc ihletésű zenéjével.

Fehér Zsombor megszólaltatta a palóc vidék dalait és szerzeményeit
Fotó: Torjay Attila / NMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában