Mikulás

2018.12.15. 19:00

Novákon édesség járt a kicsiknek

A község Mikulása idén is meglátogatta az egész évben példásan viselkedő, helybéli gyermekeket.

P. K.

Izgatott gyereksereg várta a meglepetést, Beküldött fotó

– A Május 1. Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében mintegy kétszáz helyi óvodás és általános iskolás gyűlt össze, akik izgatottan várták az Őszszakállút – mondta érdeklődésünkre Bodor Ernőné polgármester.

Izgatott gyereksereg várta a meglepetést, Beküldött fotó

Hozzátette: a Télapó érkezése előtt a fiatalok az Óperenciás Bábszínház Fortélyos Mester a Mikulással című előadását tekinthették meg, ami a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár jóvoltából valósulhatott meg. A műsor kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató élményt nyújtott, a gyerekek jókat mosolyogtak a színdarab láttán.

– A műsor végén a lurkók bekapcsolódtak a szereplők énekelte dalokba is, majd együtt hívták be a piros ruhás jótevőt. Öröm volt látni a kicsik boldogságát! – mesélte a községvezető. A hívogató dallamoknak a Télapó nem tudott ellenállni, s lassú lépteivel megérkezett az izgatott gyermeksereg elé. A gyerekek kíváncsi tekintettel vették át a mindenféle földi jóval megpakolt édességcsomagokat, amely a helyi önkormányzat támogatásával valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!