beruházás

2019.04.14. 12:31

Nagy szükség van az óvodára és a bölcsődére Kállón

Több mint 135 millió forintos támogatást nyert el nemrég az önkormányzat.

T.-N. O.

Baboss Buda polgármester: nőtt a gyermeklétszám

Forrás: N.M.H.

Fotó: Hüvösi Csaba

A kapott összegből fejlesztik a már meglévő óvodát, valamint bővítik azt. Új bölcsődét is kialakítanak: szükségessé vált a bővítés, ugyanis a településen nagy számban élnek fiatalok és többgyermekes családok.

– A gyereklétszám megemelkedése miatt nagy igény volt egy új óvodás-csoportszobára, ami 25 gyereket lát majd el, valamint 12 bölcsődés korú apróság számára is létrehozunk egy csoportot – mondta el lapunknak Baboss Buda polgármester.

Baboss Buda polgármester: nőtt a gyermeklétszám
Fotó: Hüvösi Csaba / N.M.H.

Megépítik a jogszabályban előírt kötelező helyiségeket, a mosdót, az öltözőt, tehát egy komplex kis bölcsőde várja majd a legkisebbeket Kállón.

– Az óvodában a felújítás mellett eszközvásárlás is megvalósul – közölte a polgármester, aki azt is elárulta, hogy az intézmények kívül-belül megújulnak majd.

A beruházásnak köszönhetően minden gyermek elhelyezését megoldják, de a fejlesztés munkahelyet is teremt a faluban és vélhetően nő majd Kálló lakosságmegtartó ereje. Az átadás várhatóan jövő év januárjában lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!