Hol vannak az orvosok?

2018.10.25. 13:58

Nagy a gond Nógrádban: hatvan év felett a megyei háziorvosok átlagéletkora

Megyénkben is egyre nagyobb gond az üres háziorvosi praxisok betöltése. A rendelők várótermei egyre zsúfoltabbak, a betegeknek pedig senki sem ad megnyugtató választ.

Veres Edina

Tájékoztatót készített a Nógrád Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztálya a megyét érintő egészségügyi helyzetről. Ebből kiderül: a 134 háziorvosi szolgálati hely közül jelenleg 18 betöltetlen, azaz a körzetek 13 százalékában nincs állandó orvos. A probléma nem újkeletű, amit az is hűen mutat, hogy a 18-ból 16 körzetben tartósan, tehát hat hónapot meghaladóan betöltetlen. A karancslapujtői vegyes körzet háziorvosi széke 2004 októberétől üres.

 

Helyettesítés orvosolja a gondot

Salgótarjánban kettő, Bátonyterenyén egy felnőtt háziorvosi körzet betöltetlen. A megyeszékhelyen három házi gyermekorvosi ellátás csak helyettesítéssel oldható meg, ugyanez a helyzet Somoskőújfaluban is. Helyettesítéssel látják el a vegyes Ecseg, Litke-Ipolytarnóc, Mátranovák, Sóshartyán-Kishartyán, Szirák-Bér, Cserhátsurány-Herencsény, és Endrefalva-Szécsényfelfalu-Piliny háziorvosi körzeteket, az egyik karancslapujtői praxist és tavaly június 30-a óta a Nagybárkány-Lucfalva-Nagykeresztúr-Kisbárkány-Márkháza-Sámsonháza körzetet. Betöltetlen ez évtől a Jobbágyi lakosságát ellátó vegyes körzet és Érsekvadkerten a felnőtt háziorvosi körzet is. Állandósult viszont az ellátás a Nógrádsáp-Legénd és a Borsosberény-Horpács körzetben.

Nem megnyugtató, hogy a megyei háziorvosok átlagéletkora 61,7 év, a házi gyermekorvosoké pedig 62,6 év. Mindemellett kis mértékben csökkent a háziorvosi szolgálat szakszemélyzetének létszáma is az elmúlt öt évben, 11 fővel.

Dr. Pilmayer Nándor, Nemti háziorvosa lapunknak elmondta, az egészségügyi ellátás biztosítása területén mindig voltak nehéz időszakok. Úgy gondolja, hogy voltak is, lesznek is olyan szakemberek, akik a legkisebb településeken is vállalják a háziorvosi munkát.

Mivel egyre több orvos életkora közelít a nyugdíjkorhatárhoz. Ennek következményeként – amennyiben nem történik változás – a háziorvosok 33 százaléka, míg a házi gyerekorvosok 35 százaléka lesz előreláthatólag 65 év feleti rövidesen. A házi gyermekorvosi ellátás különösen Bátonyterenyén, Rétságon és Salgótarjánban kerülhet veszélybe az orvosok nyugdíjba vonulása miatt. Ugyanezen okból a felnőtt és vegyes háziorvosi ellátás valamennyi járásban problémás.

Egy olvasónk elmondta, hogy abban a háziorvosi körzetben, amelybe tartozik, a páciensek már alig tudják nyomon követni a rendelési időt, mert az orvoshiány miatt rendszeresen helyettesítésekkel oldják meg azt. Gond, hogy a más körzetből érkező orvosok nem minden esetben tudják tartani a rendelési időpontokat. Mivel az édesanyja krónikus betegségéből adódóan folyamatos laboratóriumi és szakorvosi ellenőrzésekre szorul, így ő rendszeresen jár a körzeti rendelőben a beutalók és a receptek íratása miatt.

– Az ajtón függő rendelési tájékoztatón egyik módosítás éri a másikat és hiába a mindenben segítőkész asszisztens, akiről csak elismeréssel és tisztelettel tudok beszélni, előfordult olyan eset, amikor ő sem tudta megmondani, hogy a körzeti orvosunk mikor érkezik. Mivel dolgozom, a rendelőt sem minden esetben tudom felkeresni olyan időpontban, hogy még beszélni tudjak a háziorvosunkkal, de arra is volt már példa, hogy a kiírt rendelési időben elmentem, de a váróterem rosszat sejtetően kihalt volt, majd némi várakozás után a szemközti helyiségben rendelő háziorvos asszisztense szólt, hogy aznap egy másik körzetben helyettesít az én doktorom, így feleslegesen várok a megérkezésére – mondta az Acélgyári úton élő olvasónk.

Vizsgálat a közben a salgótarjáni kórházban, ahol rezidensek is dolgoznak. A kép illusztráció, Fotó: Ladóczki Balázs

Hozzátette: a lányát e nehézségek miatt másik felnőttkörzetbe íratta, és bár a mozgáskorlátozott édesanyja könnyebb ellátása miatt célszerű lenne a jelenlegi körzetben maradniuk, már az orvosváltás is eszébe jutott.

Egy, a nyugat-nógrádi térségben dolgozó háziorvos megerősítette, hogy megoldásra vár e probléma. Úgy fogalmazott, hogy őt is már csak a hivatástudat mozgatja, egyébként ingázással és az elégedetlenkedő betegek megnyugtatásával telik el sok idő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!