A kulcsszó a szeretet

2019.04.06. 19:50

Mindenki egyformán fontos a szécsényi idősek otthonában

A Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közösségben harminc idős, munkában megfáradt ember találja meg a második otthonát. A nővérek, a gondozók úgy tekintenek rájuk, mint testvéreikre. Megkapják mindazt, ami számukra szükséges, és a legfontosabbat: a szeretetet.

Szenográdi Ferenc

Forrás: N.M.H.

Fotó: Szenográdi Ferenc

– Otthonunk nevében benne van küldetésünk célja. Szent Ferenc szellemiségében éljük mindennapjainkat. Krisztusban testvérként egy nagy családot alkotunk – mondta az intézmény küldetéséről Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővér, az otthon vezetője. Hozzátette: Szent Ferenc mindenkit testvérének tekintett, ezért tudott boldogan Istennek élni. Betánia az a hely, ahol Jézus szívesen tartózkodott. A névvel kifejezzük, hogy mi is Jézus barátai vagyunk. Azt szeretnénk, hogy Jézus jól érezze itt magát, mert akkor mi is jól érezzük magunkat. Meg tudjuk valósítani azt a szeretetet, amit nap mint nap megteszünk a gondozottainkért.

Az otthon fenntartója a Ferences Szegénygondozó Nővérek Közössége. A szerzetes nővérek a civil munkatársakkal együtt dolgoznak. Ahogy a főnővér fogalmazott, azt a felelősségteljes munkát, amit nap mint nap végeznek, csak közösen tudják megvalósítani. A bentlakók mellett tíz nappali ellátásban részesülőt is fogadni tudnak. Az otthonban mindenkire úgy tekintenek, hogy fontos a közösség számára, hiszen valamit biztosan hozzá tud tenni a közösség életéhez. A feladatokon keresztül, legyen az bármilyen kicsi, mindenki fontosnak érzi magát. Van, aki segít az imádkozásban, elmond egy-egy rózsafüzért, meggyújtja a mécsest, míg mások a díszítésben segítenek. Egy köszönöm szó, egy mosoly a munkatársak felé kölcsönös erőt ad mindenkinek. Fontosnak tartják a személyes kapcsolatot, a lakókkal való beszélgetést, a közös foglalkozásokat.

A nővérek gondoskodnak a bentlakókról Fotó: Szenográdi Ferenc / N.M.H.

A főnővér azt mondta, a lakók nagy része azért választotta őket, hogy megélhessék hitüket, amire több lehetőséget is biztosítanak. Segítőik, az önkéntesek vezetik az irodalmi és népdalkört, a színjátszó csoportot, sétálni viszik a gondozottakat. Az otthonban nagy hangsúlyt fektetnek az egészségügy ellátására, az orvos rendszeresen meglátogatja őket.

Nagy Miklósné Puszta Mária Ludányhalásziból tavaly került az otthonba. – Nem volt gyermekünk, a férjemmel úgy döntöttünk, ha megöregszünk, ebbe az otthonba költözünk. Ennek több mint húsz éve. A férjemet tíz éve vesztettem el, azóta egyedül élek. Tavaly úgy éreztem, hogy elérkezett az ideje, hogy beköltözzek. Itt szeretet és törődés vesz körül. Amióta a férjemet elveszítettem, most érzem először igazán boldognak magam – foglalta össze véleményét.

– Nagyon jó itt, a nővérek, a gondozók törődnek velünk, figyelmesek, örülök, hogy magányos életemben ezt az otthont választottam, ahol a hitemet is gyakorolhatom – vélekedett Bódi Sándorné. A szécsényi Pénzes Sándorné is dicsérte a nővéreket, azt a figyelmességet, szeretetet, amit tőlük kapnak. Elmondta, hogy szívesen bekapcsolódik a különböző foglalkozásokba. Tagja a népdalkörnek, színjátszó csoportnak, szeret olvasni, kedveli a közösségi játékokat. Azt is elmondta, hogy bár szécsényi, de a város történetéről sok mindent csak itt tudott meg, az otthonban.

Az otthon legszebb ünnepe természetesen a karácsony, ami már adventtel elkezdődik. Közösen készítik az adventi koszorút, és gyújtják meg a gyertyákat. Együtt készítették el a karácsonyfa díszeit. Advent idején műsorral köszöntötték őket az óvodások, iskolások. Ellátogattak hozzájuk a mézlovagok is, mely figyelmességet a színjátszó csoportjuk műsorral köszönt meg.

A város vezetői, élükön a polgármesterrel, tiszteletüket tették az otthonban, kifejezték jókívánságaikat. Vendég atya lelki napot tartott a számukra. A ferences atyák is meglátogatták őket, aki szerette volna, az a szentgyónást is elvégezhette.

Az év minden napján szeretet övezi a lakók az életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!