Cukrászat

2018.11.11. 20:00

Minden a tortákról szólt Szécsényben vasárnap

A Kubinyi Ferenc Múzeumban a vasárnap a sütemények királynőjéről, a tortáról szólt. A múzeum első alkalommal nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Palócföldi Tortafesztivált. A torta az ünnepi asztal fő attrakciója.

Szenográdi Ferenc

Szécsény A szécsényi múzeum abban a barokk kastélyban működik, amelynek utolsó magántulajdonosa báró Lipthay Béla volt. A felesége, Odescalci Eugénia hercegnő nagy rajongója volt a tortának, a sütemények arisztokratájának. A múzeum a rendezvényével többek között a hercegnő emléke előtt is tisztelget.

Bartus Dóra helyi cukrászt kérték fel a rendezvény szakmai lebonyolítására. Lapunknak elmondta, hogy a múzeum dolgozóival közösen már hónapokkal ezelőtt elkezdték az előkészítést. A versenyzőktől a távolság és az idő miatt hungarocellből, vagy más anyagból készült torták készítését kérték. A zsűrinek rajta kívül tagja volt Magyarné Fekete Veronika olimpiai aranyérmes cukrász, Vaslóczki Orsolya, a 2015-ös cukormentes országtorta és 2017-es országtorta győztes cukrásza és Jagyutt Péter balassagyarmati mestercukrász. A zsűri a kivitelezést, az ötletet, a precizitást és a kreativitást értékelte. Az ország különböző részéről, s határainkon túlról 45 torták küldtek be a fesztiválra, amely várakozáson felüli eredmény.

 

Vasárnap délelőtt a múzeum aulájában az alkalomhoz illően süteménnyel fogadták a vendégeket. A megnyitón közreműködött Lévárdi Beáta, tanítványa, Chen Jun Wen és Jambrik Zsolt. Stayer László a város polgármestere köszönetet mondott a szerzőknek, s mindazoknak, akik neveztek tortájukkal a fesztiválra. Arra kérte a távolról érkezőket, hogy szakítsanak időt arra is, hogy megnézzék a város nevezetességeit.

Limbacher Gábor, a múzeum igazgatója a megnyitón Ungrávy Rudolt Torta című novellájának egy részletét olvasta fel. Idézett Odescalci Eugénia hercegnő emlékezéséből, aki írt a híres bécsi cukrászdákról, a desszertek szeretetéről is.

Ha tortafesztivál, akkor nem hiányozhat az igazi, elfogyasztható torta sem. A balassagyarmati Jagyutt Péter cukrászatában készült tortákat, süteményeket láthatta és kóstolhatta a közönség. Volt csokoládéforrás, mézvásár, be lehetett szerezni a cukorvirág készítéséhez szükséges eszközöket, a gyermekek a szülőkkel, nagyszülőkkel a családi foglalkozáson festettek, gyurmáztak, készítettek csoki nyalókát, szakemberek segítségével mézeskalácsot is díszítettek.

A nagyteremben egymást érték a különböző foglalkozások. Sas Lászlóné és Pásztorné Ónodi Erika grillázs bemutatót tartottak, s a termékeiket meg is lehetett kóstolni. Nagy volt az érdeklődés Bartus Dóra cukrászvirág tanfolyama iránt. Hausel Sándor levéltáros „Cukrászok a XIX. századi Balassagyarmaton” címmel tartott előadást.

Magyarné Fekete Veronika tortadekorációs, Pálmai Zsanett bonbonkészítő bemutatót tartott.

A zsűri döntése alapján cukrász kategóriában a nógrádsipeki Oláhné Farkas Edina, az amatőrök mezőnyében a röjtökmuzsaji Kovács Tünde vehette át. A tortakészítők a szervezőktől ajándékot vehettek át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!