Nógrád megye

2018.09.14. 14:51

Méhésztalálkozó Karancskesziben: felvonul a mézkirálynő és a mézlovagok is

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Palóc Méhésztalálkozót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Nógrád Megyei Gazdakörök, a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület és Karancskeszi önkormányzatának szervezésében.

V. E.

A méhek világa kerül a középpontba a rendezvényen, Fotó: Torjay Attila/Nógrád Megyei Hírlap

Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei elnöke lapunknak elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan a programok célja, hogy a méhészek szakmai fejlődését és akár több száz család szórakozását is biztosítsák.

A méhek világa kerül a középpontba a rendezvényen, Fotó: Torjay Attila/Nógrád Megyei Hírlap

– A méhészettel kapcsolatos előadásokon kívül az idei évben először a helyi gazdák körében az egyik legfontosabb kérdés is terítékre kerül. Ez nem más, mint az erdő vadjai által a mezőgazdaságban okozott károk. Ezzel kapcsolatban mindkét fél, tehát a vadász és a gazdálkodó szemszögéből, a jó gyakorlatokat is bemutatva keressük a problémákra a megoldási lehetőségeket – közölte.

A szakmai előadásokon túl mézlovagok és a mézkirálynő is felvonul, valamint az érdeklődők az idei évben megismerkedhetnek a helyi gazdákkal és termékeikkel, amelyeket meg is kóstolhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!