burkolat

2019.03.23. 09:00

Megújult Palotás teljes csapadékvíz-elvezető rendszere

Befejeződtek a Bujáki-patak medrének Palotást érintő szakaszán a felújítási munkálatok a napokban.

V. E.

Patakparti szalagátvágás Palotáson. A Bujáki-patak medre mellett a csapadékvíz belterületi elvezetését is megoldották, Beküldött fotó

A megvalósításra megközelítőleg 110 millió forint összegű támogatást nyert a település önkormányzata. A fejlesztés célja a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója és a víz által okozott károk csökkentése volt.

Szabó Mihály polgármester a projekttel kapcsolatban lapunknak elmondta: a fent említetteken túl a környezet állapotának javítását és a környezetbiztonság növekedését is el kívánták érni.

Patakparti szalagátvágás Palotáson. A Bujáki-patak medre mellett a csapadékvíz belterületi elvezetését is megoldották, Beküldött fotó

– A nád és különböző bokrok benőtték a patakmedret, amelyben az iszap is felhalmozódott, mindez akadályozta a patak vizének akadálytalan lefolyását. A fent említett okok miatt a medret körülbelül 700 méteres szakaszon kitakarítottuk, illetve egy kőburkolattal is elláttuk, ezzel is megelőzve a további bajokat – tudatta Szabó Mihály.

Hozzátette: az önkormányzat igyekszik a lakosság szemléletét is formálni, ezért egy kiadványt készítettek a vizek helyben tartásáról, valamint az árkok tisztán tartásának fontosságáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!