felújítás

2019.03.01. 19:50

Megújul a salgótarjáni Kisboldogasszony-templom

Év elején megkezdődött, év végére pedig remélhetőleg, Isten segítségével, be is fejeződik a salgótarjáni Kisboldogasszony-templom felújítása. Az épülethez vezető lépcsőket, amelyeken már évek óta nem lehet a bokatörés veszélye nélkül közlekedni, már január közepén lezárták a kivitelező cég munkatársai.

Faragó Zoltán

Munkaterület átadása a salgótarjáni Kisboldogasszony-templomban. Az épület év végére kívül-belül, teljesen megújul, Beküldött fotó

A felújítás ideje alatt az ünnepi és vasárnapi szentmiséket az Acélgyári úti volt ferences rendház nagytermében, illetve a Szent József-templomban mutatja be Varga András esperesplébános és Pálfalvi Tamás káplán atya. A Főplébánia-templomhoz tartozó hívőknek a hétköznapi miséket a Damjanich út 2. szám alatt, a parókia épületében tartják – mondta el a Nógrád Megyei Hírlapnak Varga András salgótarjáni esperesplébános.

Magyarország kormánya a Modern Városok Programban nyújt támogatást a Kisboldogasszony-templom és környezetének megújítására, ezt egy tavalyi kormányhatározat is rögzíti. Az építési munkák kivitelezésére lezajlott a nyílt közbeszerzési eljárás, amelynek nyertese a Nógrád”kas” Épületfelújító és Szigetelő Kft. lett. A kivitelezői vállalkozási szerződés aláírása 2019. januárban megtörtént. A munkálatok során megújul a teljes templombelső és -külső, a támfal és a templomhoz vezető mindkét lépcsősor – mondta az esperesplébános.

Munkaterület átadása a salgótarjáni Kisboldogasszony-templomban. Az épület év végére kívül-belül, teljesen megújul, Beküldött fotó

Hozzátette: megújul a bejárat lépcsője és a templom körüli járdák is. További munkák a fedélszerkezet utólagos megerősítése, valamint a boltozati repedések kijavítása.

Az elmúlt években már lezajlott a Kisboldogasszony-templom elektromos hálózatának teljes cseréje és felújítása. András atya azóta nem egy prédikációjában megemlítette, hogy négyezer kötést kellett készíteniük a villanyszerelőknek.

– Megtörtént a tetőszerkezet felújítása és a templom újracserepezése is, ami szintén hatalmas és költséges munka volt. Szerencsésen és sikeresen lezajlott mindkettő a Jóisten segítségével – mondta Varga András. – Kérjük az Urat, hogy az előttünk álló időszakban is legyen szeme a salgótarjáni főplébánián, őrizze meg a munkásokat, hogy balesetmentesen dolgozzanak az Isten házának felújításán. A hívek is segíthetik a munkát adományaikkal és imáikkal egyaránt.

Varga András hozzátette: a mennyezeti freskók megtartása mellett a belső tér is teljesen új festést kap.

– Bízunk a sikeres megvalósításban – mondta. – Reméljük, hogy 2019 karácsonyán a szentmiséket már a gyönyörűen felújított templomban tarthatjuk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!