elkél a segítség

2019.03.13. 17:00

Megmentőkre vár az egykori nógrádi vár

A romjaiban is lenyűgöző látványt nyújtó nógrádi várban gereblyékkel, kapákkal felszerelkezett emberek jöttek-mentek serényen, talicskáztak követ és földet lelkes szorgalommal.

Sziládi Krisztina

Ismét felsorakoztak az önkéntesek. Bár valamennyien lelkesek, ez a sereg sajnos kevés a távlati célokhoz

Forrás: N.M.H.

Fotó: Torjay Attila

A Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány elnöke, dr. Kovácsné Balogh Mónika is a dolgos csapat tagja volt, s mint mondta, nem először tették rendbe a vár területét, minden évben megszervezik a várjátékok előtt a vármentő napokat, s a hívó szóra szerencsére mindig akad szép számú jelentkező. Most azonban társadalmi összefogás keretében tereprendezés történt, az őszi régészeti feltárásból megmaradt köveket szedték össze, a talajt pedig elegyengették és fűmaggal vetették be.

Szórágy Gyuláné, Nógrád polgármestere szintén kivette a részét a munkából.

– Ősszel a Magyar Nemzeti Múzeum régészeinek vezetésével ásatásokat végeztek a barbakánban – mesélte a településvezető: – Hivatalos jelentést még nem kaptunk az ásatások eredményével kapcsolatban, de találtak értékes tárgyakat, kerámiaedényeket és a hajdani vízvezetékrendszer egyes darabjait. A faluban sokakat érdekelt a régészeti feltárás, többen jelentkeztek alkalmi munkára, hogy ezzel is segítsék a település múltjának a pontos feltérképezését. Nagy öröm, hogy a helybeli civilek mindig lelkes és kemény munkával járulnak hozzá a műemlék fenntartásához, de csak egy komolyabb állami tőkeinjekció tudna hatékony eredményeket produkálni.

Ismét felsorakoztak az önkéntesek. Bár valamennyien lelkesek, ez a sereg sajnos kevés a távlati célokhoz
Fotó: Torjay Attila / N.M.H.

Pintér Ferenc, a Nógrádiak Nógrádért Egyesület elnöke – miközben egy talicskába lapátolta az összegyűjtött köveket – a munkájukról mesélt.

– Szívügyünk a vár állapota, de az anyagi lehetőségeink nagyon korlátozottak, ezért szeretnénk tágabbra nyitni azok körét, akik a vár történetében jelen lennének. Jó lenne, ha a környékbeli településen élők is mind magukénak éreznék a nógrádi vár turisztikai értékét. Ez nem csak az itteni önkormányzat feladata. Van egy szűk csoport, amely rendszeresen segít, de végesek az erőforrásaink, szükségünk lenne külső segítségre, hogy az idelátogató turisták méltó környezetet találjanak – mondta.

Nógrád vára 2016-ban kikerült a Nemzeti Várprogramból, azóta nagyon nehezen jutnak hozzá anyagi forrásokhoz. A barbakánban szeretnének egy kiállítóteret létrehozni a jövőben, az őszi régészeti feltárás ehhez jó alapot teremt. Mivel közmunkás is mindössze kettő van a faluban, minden évben szerveznek társadalmi munkát, és a maguk erejéből próbálják vonzóvá tenni a turisták számára a várat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!